Rázta már meg magát travel adapter?

Örüljön neki, ha még nem, mert szinte minden úti átalakító hibás a fogyasztóvédelem tájékoztatása szerint.

A gondos utazó utánanéz az adott országban fenyegető betegségeknek, az ivóvíz minőségének, és annak is, hogy milyen a hálózati feszültség és a csatlakozó, és ha szükséges visz magával átalakítót. Hiszen a mai világban szinte mindenre
elektronikus vagy elektromos készülékeket használunk.

Régebben akkor voltunk rossz helyzetben, ha nem vittünk (elég) filmet a fényképezőgéphez, ma ez egy megfelelő méretű memóriakártyával kivédhető, viszont gondban leszünk, ha az első nap után nem tudjuk feltölteni az akkumulátort - riogat az NFH az átalakító hiányának rémével.

Sajnos az úti átalakítók (travel adapter) a legtöbb esetben nem felelnek meg a biztonsági
előírásoknak - tudjuk meg a lesújtó valóságot.

Az úti adapterek veszélyesek lehetnek:

1. Ha az adaptert az aljzatba vagy a dugót az adapterbe részlegesen bedugva hálózati
feszültségű részek érinthetők meg.

2. Ha az adapter lehetővé teszi az egyoldalú csatlakoztatást, mert így a másik, már feszültség
alatt álló csap megérinthető.

3. Ha bármilyen hálózati feszültségű rész megérinthető.

4. Ha az adapter lehetővé teszi védőérintkezővel ellátott dugó csatlakoztatását, de a védővezetőt megszakítja. 

5. Ha az adapter éghető anyagból készül.

6. Ha az érintkezőnyomást közvetítő csavar nem fémmenettel kapcsolódik.

7. Ha az érintkezőnyomást hőre lágyuló műanyag közvetíti.

8. Ha az adapter tartalmaz tápegységet (pl. USB csatlakozóval töltési célra) és a villamos
szilárdság nem megfelelő.

Az elmúlt időszakban, és több évre visszamenőleg sem volt olyan a Hatóság laboratóriumába bekerült úti adapter, ami megfelelt volna a követelményeknek, ezért a

Hatóság folyamatosan ellenőrzi a termékkört. A nem biztonságos termékek esetében a Hatóság elrendeli azok forgalomból történő kivonását és visszahívását.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.