Ruefa partnerek találkozója Kismartonban

Burgenlandi partnertalálkozóra invitálta a RUEFA Utazási Iroda 2014. szeptember 21-én, pénteken a partnerirodák 35 képviselőjét, hogy oldott hangulatban ismerjék meg egymást, és cseréljék ki tapasztalataikat.

Czakó Ágnes, a budapesti RUEFA Utazási Iroda vezetője út közben ismertette a cég által kínált osztrák és német utazásszervezők szolgáltatásainak sokszínűségét, előnyeit, illetve, hogy az előző évekhez képest milyen változások várhatók. A programban szerepelt a RUEFA vezető biztosítójának, a Mondialnak termékismertetője is.

Mint Bartha Gabriellától, a RUEFA ügyvezetőjétől megtudtuk, a cég 1996 óta sikeresen működik a magyar piacon, árbevételük az előző évhez képest várhatóan 20 százalékkal nő. Saját törzsutasai utaztatásán kívül a budapesti iroda tartja a kapcsolatot a partnerirodákkal. Tevékenységük fontos része az általuk kínált 31 osztrák és német tour-operátor ajánlatainak közvetítése főleg bécsi indulással, valamint a bécsi parkolójegy értékesítése.

Emellett kínálatukban a magyar tour-operátorok szolgáltatásai is szerepelnek. Hangsúlyozta, hogy a RUEFA-nál fontos a személyes kapcsolattartás, ezért szervezték ezt a formabontó partnertalálkozót, ahol a 2 évvel ezelőtti bécsi találkozóhoz hasonlóan közvetlen tapasztalatcserére, baráti beszélgetésekre is lehetőség nyílt, amely a kapcsolattartás lazább formáját jelenti.

A kismartoni Eszterházy Kastélyban az Esterházy alapítvány képviselője és a Burgenland Tourismus képviselője köszöntette a szakembereket, majd a kastélylátogatás után a kismartoni RUEFA irodát tekintették meg, ahol sok szeretettel várták a magyar kollégákat.

Rusztról behajózott a társaság a Fertő tóra, ahol Gürkan Taskiran, az FTI értékesítési vezetője bemutatta az FTI cégcsoport újdonságait, új célterületeit és termékeit. Gürkan Taskiran az egész napot a csoporttal töltötte és magyarul köszönte meg a partnereknek munkáját. Az előadás után a vidám társaságot egy jó hangulatú, grillezéssel egybekötött, sramlizenés osztrák mulatság várta, majd a TUI magyarországi képviselőjének, Taskár Tamásnak formabontó előadása követett. Tamás szikrázó napsütésben a hajó fedélzetén tartotta meg prezentációját a TUI változásairól, a TUI, Magic Life és a Gulet új célterületeiről és árualapjáról.

Az ismertető után a RUEFA hat kiemelt partnerének köszönte meg az elmúlt évek munkáját utazási utalványokkal, majd a sorsoláson minden második résztvevő nyert a RUEFA és partnerei – ETI, TUI, Mondial, ITSBilla, JT Touristik – által felajánlott ajándékokból. A fődíj a DERTOUR 150 eurós utalványa volt.

A társaság rövid városnézésen megismerkedett Ruszttal, majd a jó hangulatú napot egy parndorfi vásárlás zárta.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.