Séta és tárlatmustra: nézze meg a megújult edelényi kastélyt!

Sokan Észak-Magyarország egyik gyöngyszemének nevezik a megújult edelényi L'Huillier-Coburg-kastélyt. Nem véletlenül, hiszen a műemlék kívül-belül különleges – az itáliai barokk és a közép-európai kora-újkori várépítészet stílusjegyeit hordozza.

Ez a Bódva folyó szigetére épített különlegesség elég hányatott sorsot ért meg. Az 1990-es években teljesen kiürült és a pusztulás szélére került. Ám 2001-ben az épület kezelését a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága vette át, amely 2012-ben az intézmény jogutódjához, a Forster Gyula Központhoz került. Az elmúlt időszakban pedig a sikeres európai uniós pályázatoknak és a kormány támogatásának köszönhetően jelentős eredménnyel valósult meg az edelényi kastélysziget rekonstrukciója.

Fejlesztés két ütemben

Mint az illetékesektől megtudtuk, az első fejlesztési ütem 2013-ban zárult. Ekkor újult meg a kastély tetőzete, a homlokzata és a belső tereinek nagy része is. Ezek mellett új arcot kapott a szigetnek a kastélyhoz tartozó része, a több mint öthektáros park. A Bódva folyó partján fogadóépületet alakítottak ki, továbbá gépkocsi- és buszparkolókat is létesítettek az érkező turistáknak. Onnan a vendégek ma már új hídon közelíthetik meg a kastélyt gyalogosan vagy akár kerékpárral. A kiemelkedő, 2,4 milliárd forintos fejlesztés részeként restaurálták hazánk legnagyobb összefüggő, XVIII. századi rokokó falképegyüttesét is a műemlék kastélyban.

Ezt követték a második fejlesztési ütem tennivalói, melyeket 2012 végén kezdtek el. Ennek keretében elektromos, gépészeti munkákat végeztek, restauráltak, belsőépítészeti tevékenységet folytattak és kiállításokat hoztak lére. Gyűjteményeket vásároltak, megteremtették a kastélyarchívumot, valamint rekreációs parkot alakítottak ki. Mindezeket azzal a céllal tették, hogy nemcsak itthon, hanem Európában is vonzó turisztikai célponttá válhasson az edelényi kastélysziget. A fejlesztéseket az Európai Unió kilencszázmillió forinttal támogatta.

Érdekes kiállítások

Mindemellett három kiállítást is nyitottak, melyek egyike az 1945-1968 közötti időszak jellegzetességeit tárja a látogatók elé. Mindez a nemrég elhunyt Barna György miskolci műgyűjtő munkájának köszönhető. Az ő gazdag gyűjteményét vásárolta meg és mutatja be Edelényben a Forster Gyula Központ. Emellett a XVI-XIX századi – négy évszázadot átfogó –, magyar vonatkozású térképgyűjteményt tudományos alapossággal mutatják be az érdeklődőknek. Ennek a kiállításnak a különlegessége, hogy a korabeli térképkészítés eszközeit is megismerhetik a látogatók.

Ezeken kívül az érkezőknek az is érdekessé teszi a tárlatot, hogy a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében őrzött, a rédei Esterházy-kastélyból származó rokokó zsánerjeleneteket bemutató úgynevezett pannókat is megcsodálhatják. Ezek a XVIII. századi magyarországi festészet és iparművészet kiemelkedő alkotásai, amelyek tematikájukban jól illeszkednek az edelényi kastélyban látható rokokó falfestményekhez. A restaurálásukat követően a nagyközönség most láthatja először ezeket a különleges műalkotásokat.

Harmonikus egységben a környezetével

Arról is értesültünk, hogy a kastély rehabilitációjának első és második üteme szorosan egymásra épült. A műemléképület a kastélysziget felújításával harmonikus egységbe került a közvetlen környezetével. A beruházás eredményeként egyedülálló műemlékegyüttes jött létre. Ezzel megelevenednek a kastély fénykorának mindennapjai. Az épület és a tárlatok a múlt és a jelen párhuzamával mutatnak rá az értékek állandóságára és egyidejűleg szórakoztatva tanítanak is.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.