Sokszínűség, elfogadás és szívből jövő vendéglátás

FRISSÍTVE! Itt mindenki olyan, mint te. Csak egy kicsit más: szekszárdi nagytestvére után június 12-én, szerdán megnyílt a Hegyvidéki Ízlelő budai étterem, ahol megváltozott munkaképességűek dolgoznak a vendégtérben és a konyhán.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nem mindennapi eseményt Lovas Erzsébet a Kék madár meséjének elmondásával nyitotta meg. Bár az elején a mesemondó kicsit izgult, azonban nagyon szépen, meghatóan mondta el a Kék madár történetét.

A különleges képmemóriával rendelkező mesemondólány a boldogság kék madaráról szóló történetet elevenítette fel, nem véletlenül, hiszen a szekszárdi megváltozott munkaképességűek vendégváróhelyének anyacége a Kék Madár Alapítvány: onnan indul minden és mindenki, annak kebelén belül működik a szekszárdi Ízlelő, és mostantól a budai egység is.

Majd Pokorni Zoltán, a Hegyvidék, azaz a budai XII. kerület polgármestere mindenféle fennköltség és pátosz nélkül elmesélte épületük történetét, és azt, miért pont az egykori főbejárat helyén - ahol a későbbiekben az okmányiroda is működött - kért és kapott lehetőséget a szekszárdi Ízlelő csapata, Mészáros Andrea vezetésével, hogy itt is bebizonyíthassák, attól, hogy megváltozott munkaképességűek dolgoznak a vendégtérben és a konyhán - profin művelik azt, amit ma úgy hívunk: vendéglátás.

A polgármester elmondta azt is, többen megállították őt, amikor hallották, mi nyílik hamarosan az épület földszintjén, és nekiszegezték a kérdést: Jó ötlet ez? Egy olyan éttermet bevállalni, amit sérült emberek működtetnek? De amikor a Hivatalból buszt indítottak Szekszárdra, hogy személyesen megnézzék, hogy is működik valójában egy ilyen módon összerakott étterem, a kétkedők is megnyugodtak, annyi derüt, életörömöt, kedvességet láttak, és nem mellesleg finomat ettek az Ízlelő szekszárdi éttermében.

 Nem egy család belügye, ha sérült ember van a családban

Fülöp Attila államtitkár az állam nevében mondott köszönetet a projekt megvalósításáért, és kiemelte, mennyire fontos, hogy ne egy család belügye legyen, ha sérült gyermeket nevelnek, hanem az őt körülvevő közösségnek, a társadalomnak is segítenie kell - és erre szép példa a most nyíló Hegyvidéki Ízlelő.

Az ERSTE Bank elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radovan a vállalkozás üzleti oldalát világította meg a jelenlévő meghívottak számára. Azzal kezdte mondandóját, hogy nem vagyunk egyenlőek születésünktől kezdve, de épp ez a legszebb, legizgalmagasabb dolog életünk során. És kifejtette, nagyon boldog amiatt, hogy az idén 200 éves évfordulóját ünneplő ERSTE nem egy klasszikus banki szerepben lépett be partnerként ebbe a projektbe, hanem egyfajta social bankként, az Európai Befektetési Csoportttal karöltve segíti anyagilag ezt a szép és példamutató vállalkozást. "Jó ilyen országban élni, ahol ilyen célra van és áldoznak időt, energiát, lehetőséget és emberi erőforrást", mondta az Ízlelő nyitása kapcsán a bank elnök-vezérigazgatója.

A Kék Madár Alapítványt születése óta támogató, amerikai alapítású NES hazai képviseletének vezetője, Varga Éva elevenítette a kezdeti időktől kezdve a két cég összefogását, és a szakember azt is hangsúlyozta, egy ilyen projekt, mint egy étterem megnyitása nem csupán egyetlen rövid távra szóló kihívás, hanem hosszú távban kell gondolkodni és cselekedni, működtetni, aki úgy dönt, belevág egy ilyen nem mindennapi feladatba.

Végül a Kék Madár Alapítvány vezetője, a két különleges családbarát étterem kitalálója, Mészáros Andrea mesélt a meghívottaknak, alapítványuk számára mit jelent az Ízlelő, az ott folyó munka, honnan és miképp vezetette az út mostanáig, második egységük megnyitásáig, ki mindenki segítette ebben őket, és melyek voltak eddig történetük fő mérföldkövei. Kiderült, a budai polgármesteri hivatalt "hideg megkereséssel", azaz mindenféle kapcsolat nélkül keresték fel ötletükkel, és éppúgy tárt karokkal fogadták őket, akárcsak annak idején a szekszárdi polgármesteri hivatal, Ács Rezső polgármester vezetésével, akik a mai napig minden segítik, támogatják a szekszárdi egységet.

Befejezésképp Andrea részletesen felsorolta, kik és mely cégek áldozatos segítsége, önzetlen hozzáállása nélkül nem jöhetett volna ez a szép projekt, amely a szekszárdi után a következő nagy álma volt, és még számára is furcsa, és ízlelgetni kell: megvalósult, mert nyitva immár mindenki előtt a Hegyvidéki Ízlelő.

 x x x

Legfrissebb: Az Ízlelősök is alig hiszik, de attól még tény: már az első napon 124 ebédvendég tért be a Hegyvidéki Ízlelőbe! Csak viszonyításképp: ugyanezt a vendégszámot Szekszárdon három év alatt érték el, és pezsgővel ünnepelték!

 


Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben

Éjszakai szesztilalom jöhet Splitben 

Horvátország második legnagyobb városában a rendbontások miatt tervezik bevezetni a változást.
A brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó meccs idején

A brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó meccs idején 

A kormány döntése értelmében az angliai és walesi kocsmák hétfőn hajnali 5 óráig tarthatnak majd nyitva.
Tokajra került az „Év Pincészete” díj

Tokajra került az „Év Pincészete” díj 

Tíz év után ismét tokaji pincészet nyerte el az „Év Pincészete” címet.
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.