Szállodaszövetség: keresik a megoldást a súlyos munkaerőhiányra

A turizmust változatlanul súlyos munkaerőhiány sújtja az országban, nemcsak a szezonális, hanem az egész évben nyitva tartó szállodákban, éttermekben egyaránt. A szállodaszövetség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve keresi az ágazat számára lehetséges megoldásokat és várja az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedéseket - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke.

Hozzátette: a munkaerőhiány nemcsak a szakszemélyzetben jelentős, de az adminisztratív, műszaki, vagy éppen takarítói, szobalány munkakörökben is.

Niklai Ákos a lehetséges és várt megoldások között említette a kormányzat által ígért járulékcsökkentést, de fontosnak tartotta a szakmunkás képzés mennyiségének, minőségének és hatékonyságának javítását is. Egyebek között a külföldön már tartósan dolgozó szakácsok, cukrászok, felszolgálók pótlása érdekében - jegyezte meg. 

A turizmus minden főbb mutatója javul Magyarországon, a szektor idén év végéig jelentős növekedést produkálhat a vendégek számában és a bevételetekben is. Szeptemberben a szállodák vendégéjszakái 8,9 százalékkal növekedtek, ezen belül a belföldi növekedés kiemelkedő 18 százalékos volt, míg a külföldi forgalom 3,7 százalékkal emelkedett.

A Balaton 20 százalék feletti növekedéssel fantasztikus bővülést produkált, de Budapesten is 5,3 százalékos növekedést mértek - ismertette.

Néhány országból jelentős növekedés volt, így Ukrajnából, Kínából több mint 30 százalékkal  több turista érkezett, de Indiából,Izraelből, Koreából, valamint Csehországból, Romániából és Szlovákiából is kétszámjegyű volt a növekedés. Sajnos Németországból, Olaszországból, Oroszországból kevesebb vendég szállt meg a szállodákban. Örülnek az ázsiai piac jelentős bővülésének, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy vendégeink 80 százaléka változatlanul Európából jön.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.