Új parkot kaphat az egri Gárdonyi Géza Emlékház

Immár két éve, hogy 15 millió forintos költséggel megújult az egri Gárdonyi Géza Emlékház. A kezelők ezzel a fejlesztéssel jelentős örökséget mentettek meg. A ház népszerűségét bizonyítja, hogy tavaly több mint tízezer turista látogatta meg, hogy tisztelegjen az író Gárdonyi Géza munkássága előtt.

Aki végigjárja az emlékházat – amely a nagy epikus egykori alkotóháza volt –, sok érdekességgel, a mese- és regényíró megmaradt relikviáival találkozik – mondta a Turizmus Online-nak Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója. Ezt a házat a várral együtt kezelik, amely országszerte sok turistának nyújt élményt. Akik az egri várban járnak, azok többsége a közeli Gárdonyi Emlékházban is megfordul. Noha hazánkban több helyen is őriznek Gárdonyira vonatkozó emlékeket – például Budapesten, Szegeden vagy az író szülőhelyén, a Gárdonyhoz közeli Agárd-pusztán –, de az egri kiállítóhely mégis egyedinek számít. Agárd-pusztán egyébként 2013-ban avatták fel a nagy elbeszélő szobrát, amely szinte az ikertestvére az egri emlékház udvarán látható kompozíciónak.

Zarádokhely tele különlegességekkel

Gárdonyi Géza valamikori háza ma már zarándokhely is, mert itt írta világhírű regényét, az Egri Csillagokat. Ez a remekmű, amelyet a hazafiság regényének is neveznek, 1901-ben – idén 115 éve – jelent meg először könyvalakban, a Légrády testvérek gondozásában. Ennek az első példányát, illetve a mű kéziratát is őrzik az emlékházban, ugyanúgy, mint Gárdonyi egykori bútorait, könyvtárát, festőállványát földgömbjével, íróasztalát és írógépét. De itt láthatók a kedvenc pipái és más személyes tárgyai is. Sőt, szeretett hangszere, a cimbalom szintén a dolgozószobájában, a könyvszekrény előtt áll. Az érdekességek között találni Gárdonyi titkos írásait is, amelyet 1969-ben két hazai kutató fejtett meg.

Az Egri Csillagok több mint száz évvel ezelőtti megjelenését követően a regényt immár 23 nyelvre fordították le – erősítette meg a múzeum igazgatója. Nemrég például törökre, illetve kínai nyelvre is, egy egri illetőségű fordítónak köszönhetően pedig olaszul is olvashatják az érdeklődők.

Nagyobb méretű lesz a közpark

Az alkotóházat körülvevő kertben ma is díszlenek azok a régi fák, amelyek közül néhányat feltehetően Gárdonyi Géza ültetett. Nem véletlenül, hiszen a művész rajongott a természetért. Berecz Mátyás ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a ház melletti kert korábban nagyobb területen pompázott, mint a jelenlegi. Ezért a további fejlesztési tervek között szerepel, hogy a telkeket egyesítve nagyobb méretű közparkot alakítanak ki a látogatóknak. Miután az épületet egykor olyan környezetben alakították ki, ahol ma is rossz a talaj szerkezete, ez károsítja az alapjait. Ezért hamarosan támogatásért pályáznak, hogy megerősítsék az emlékház alapját.

Kuckóban és táborban az író életéről

A turisták, de főleg a gyerekek nem kis örömére működik a Gárdonyi-kuckó, a múzeumpedagógiai foglalkoztató. Különösen a családok és a fiatalok körében vált népszerűvé, mert játékok segítségével ismerhetik meg Gárdonyi Géza életművét, az író meséit és az Egri Csillagok történetét.

A foglalkoztatót a várban rendezett fesztiválokon, illetve más programokon, valamint a nyári gyerektáborokban látogathatják az érdeklődők. Azt is megtudtuk, az idén több tábort is szerveznek a fiataloknak, amelyekre az ország különböző részeiből várják az ifjakat. Egyébként a vár kazamatájában a tavasszal nyíló új kiállítás egyik témájaként az Egri Csillagok című regényt dolgozzák fel. Ennek az lesz az érdekessége, hogy a tárlat segítségével Gárdonyi regényírói munkásságát vetik össze a történelmi valóssággal. Ezzel pedig régi adósságot törlesztenek a rendezők.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.