Új tulajdonosnál a parádfürdői Károlyi-kastély

Új gazdája van a sokáig elhagyatott háznak. A hírek szerint a vételár alacsonyabb volt, mint a kikiáltási ára az épületnek. Bár az ingatlan kikiáltási ára 176,5 millió forint volt, az új tulajdonosnak ennél valamivel olcsóbban, a hírek szerint 170 millió forintért sikerült hozzájutnia az épülethez.

Parádfürdő egyik legszebb épülete hosszú évek óta aludta Csipkerózsika-álmát. A kastély a Tarna patak völgyében, a jobb parton emelkedő dombhát tetején épült. Kikiáltási ára 176,5 millió forint volt, írja a heol.hu.

Mudriczki József, Parád polgármestere közölte, hogy tudomása szerint 170 millió forintért kelt el az épület, de egyéb információ megosztására nem jogosult.

 

A polgármester annyit fűzött még hozzá a hírhez, hogy a parádiak és ő maga is örül annak, hogy hosszú hányattatás után végre felelős gazdája lesz az épületegyüttesnek.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egyelőre nem reagált azokra a kérdésekre, ki az új tulajdonos és milyen fejlesztést kíván megvalósítani a területen. Az MNV tavaly tavasszal közölte, árverésen értékesítené az állami tulajdonú parádfürdői Károlyi-kastélyt és a mellette lévő, közel két és fél hektáros zöldterületet.

A kastély alapjait Grassalkovich  Antal rakatta le, korábbi helyén egy urasági nyári lak épült 1770 körül, és 1798-ban házi kápolna is helyet kapott a területen. Átépítésére a kiegyezés után került sor, az építtető gróf Károlyi György Ybl Miklóst, a neves fővárosi építészt bízta meg a munkálatokkal. 1872-re épült meg a klasszicista stílusú vadászlak, amelyet később alakítottak át kastéllyá.

Forrás: heol.hu


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.