Utazási irodák és szállodák összefogása kell a kínai turistákért

Turisztikai konferenciát szervezett a Golden Bridge Hungary China World International Travel Agency, amelyen részt vett száz, hazánkat meglátogató kínai turisztikai szakember is március 30-án a margitszigeti Danubius Health Spa Resortban.

A konferencián elsőként Aranyossy Mihály (Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ) számolt be arról, hogy mi a munkája a központnak, milyen eredményeket értek el a megalakulásuk óta eltelt egy évben, és milyen terveik vannak a jövőre nézve. Többek között megemlítette, hogy idén szeretnék, ha az utazási irodák, vállalatok, szállodák is jobban csatlakoznának a két ország közötti turisztikai együttműködéséhez. „Összefogva vagyunk láthatók” – mondta, ezzel arra utalva, hogy Kína nagy ország, minket akkor vesznek észre, ha összefogunk más országokkal is. Véleménye szerint még nagy munka vár a központra, hogy megkönnyítsék az ide látogató kínai turisták életét, kínai nyelvű feliratok kellenek a tájékozódáshoz, olyan televíziós csatornára lenne szükség, amelynek műsorait ellátnák kínai felirattal. Mint mondta, a Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ elsődleges célja, hogy az együttműködésben részt vevő 16 közép-kelet-európai országot egy turisztikai célterületként népszerűsítsék a világ legjelentősebb turisztikai piacán, a Kínai Népköztársaságban.

Wang Feng Ru, a Golden Bridge China World vezérigazgatója köszöntötte a százfős delegációt, és tájékoztatójában elmondta, hogy a húsz éve működő vállalat egy kis cégként indult, ma pedig már 168 központjuk és 75 alvállalatuk van. Ígéretet tett arra, hogy hamarosan egy kétszáz fős delegációt indítanak hazánkba, és abban reménykedik, hogy minél több közvetlen járat lesz majd Budapest és Kína között.

A konferencián Zhang Jing Hua, a Golden Bridge Hungary China World vezetője vehette át Wang Feng Rutól az együttműködést jelző aranytáblát, és megköszönte, hogy most már hivatalosan is a magyar alvállalkozók közé tartoznak. Mint mondta, irodájuk létrejötte óta évente több mint tízezer turistát fogadnak. Gondot fordítanak arra is, hogy egyre több diák tanuljon egymás országában, mert a jövőben ők viszik majd tovább az együttműködést.

Szita Klára idegenvezető, a turizmus és világörökség szakértője hazánk szépségeit és világörökségi helyszíneit mutatta be, és szólt a hungarikumokról is.

Rétfalvi Rita (Qatar Airways) beszámolójában elmondta, hogy a cég 140 desztinációba repíti az utazni vágyókat. Bemutatta a B787-est, az egyik legmodernebb repülőgépüket, amely halk, nagyobb ablakokkal és az utastérben jó levegővel szállítja az utasokat. Felhívta a figyelmet a kétszintes, 517 hellyel rendelkező A380-as gépükre is. Mint mondta, hat kínai városból szállítják az utasokat hazánkba.

2013-ban született kínai döntés arról, hogy Magyarország lesz a felelőse a Kína és Kelet-Közép-Európa államai közötti turisztikai együttműködés koordinációjának. A hazánkba beutazó kínai turisták száma évről évre folyamatosan és dinamikusan, 15-20%-kal emelkedik, ami a kereskedelmi szálláshelyek forgalmában is hasonló mértékű növekedést generál. Míg 2007-ben 24 ezer kínai turista 55 ezer vendégéjszakát töltött a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, addig 2014-ben közel 90 ezer vendég több mint 160 ezer vendégéjszakát. Ezzel Kína immár a 20. legfontosabb küldőországunk.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.