Az Artisjus nem támogatta a forgalom alapú díjszabás bevezetését

Az Artisjus nem támogatta az MVI és más szakmai szervezetek által is képviselt rendszerszintű változtatást eredményező, forgalom alapú díjszabás bevezetését. Ugyanakkor a támogatott javaslatok között megtalálható az MVI által felvetett tarifa kalkulátor megvalósítása és a szállodai közös helyiségekre vonatkozó jogdíjak módosítása.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2016. május 5-ére a 2017. évi V és K jelű díjszabásainak kialakítását érintő javaslatok megvitatására meghívta a vendéglátó és kereskedelmi üzletek, a szálláshelyek és az egyéb zenefelhasználók érdekképviseleti szervezeteit. A felhasználói oldalt a kerekasztal megbeszélésen az MVI, az MSZÉSZ a VIMOSZ és az MKIK képviselte, míg a jogosultak részéről az Artisjus mellett az EJI és a MAHASZ delegáltjai voltak jelen. Az Artisjust dr. Szinger András (főigazgató), dr. Filák Mária (főosztályvezető, Műsorengedélyezési Főosztály) és dr. Kabai Eszter (főosztályvezető, Jogi Főosztály) képviselte. A megbeszélésre az MVI részéről Kovács László, Gottwald Zoltán, Bardóczy Ákos és Zerényi Károly kapott meghívást.

A kerekasztal megbeszélés elején az angol közös jogkezelő szervezet által készített rövid kisfilm bemutatásával illusztrálták a zene fontosságát és szerepét az üzletekben. Ezt követően dr. Filák Mária egy prezentáció keretében tájékoztatta a jelenlévőket többek között az Artisjus tevékenységéről, a tarifa megállapítás szempontjairól, az ügyfélkezelésről, az elmúlt 8 évben történt fontosabb díjszabás módosításokról, valamint a 2017-re felmerült javaslatokról. Az Artisjus hosszas mérlegelés és kutatási eredmények ismeretében nem támogatta az alábbi javaslatok megvalósítását:

  • bevétel, forgalom alapú jogdíj-megállapítás
  • zenegép utáni jogdíj eltörlése
  • vendéglátó gépzene (diszkó, műsor) átalakítása
  • a rendszer teljes újragondolása
  • bónuszrendszer kialakítása

Ugyanakkor számos változtatási javaslatot támogatott a jövő évi díjszabásra vonatkozóan az Artisjus, amelyek a következők voltak:

  • éves díjtételek bevezetése
  • új belépő kedvezmény mértékének emelése
  • tarifa kalkulátor
  • szállodai közös helyiségek jogdíjának módosítása
  • egyszerű, könnyen alkalmazható tarifa
  • kommunikáció, oktatás, széleskörű (média) tájékoztatás
  • vásárok
  • sportesemények
  • alacsony befogadóképességű vendéglátó üzleteknél kedvezményes díj megállapítása
  • éjszakai bárokra vonatkozó tarifapont megszüntetése
  • üdülőkörzet besorolás megszüntetése

A fentiek alapján látható, hogy az Artisjus nem támogatta az MVI és más szakmai szervezetek által is képviselt rendszerszintű változtatást eredményező, forgalom alapú díjszabás bevezetését. Ugyanakkor a támogatott javaslatok között megtalálható az MVI által felvetett tarifa kalkulátor megvalósítása és a szállodai közös helyiségekre vonatkozó jogdíjak módosítása. Előbbi pedig már el is érhető az Artisjus honlapján a vendéglátást érintő információk között. Habár a forgalom alapú díjszabás bevezetésére irányuló javaslatot nem támogatta az Artisjus, a főigazgató úgy nyilatkozott, hogy azt nem vetették el teljesen. Amennyiben a szakmai szervetek oldaláról konkrétabb javaslatokat kapnak a forgalom alapú díjszabás kialakítására, akkor elképzelhetőnek tarják, hogy bizonyos szegmensekre, önkéntes adatszolgáltatás útján kipróbáljanak egy kísérleti tarifarendszert.

Az MVI üdvözölte az elképzelést, azonban hozzátette, hogy az új tarifarendszer kidolgozásához kéri az Artisjus képviselőinek szakmai támogatását is. Összességében elmondható, hogy a korábbi időszakban elért sikerekhez képest a jövő évi díjszabás egyelőre mérsékeltebb eredményeket hozhat a vendéglátó és szálláshely-szolgáltató vállalkozások számára, azonban további tárgyalásokkal hosszú távon rendszerszintű átalakítások érhetők el. Az Artisjus a továbblépés kapcsán júniusra ígérte, hogy első körben kidolgozza a támogatott javaslatok konkrét formáját a díjszabásban és az elkészült anyagot eljuttatja majd a szakmai szerveztek részére.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.