hirdetés
hirdetés

Biztonságos kerékpártárolót kapott Budaörs

A helyiek ingyen kapják a használathoz szükséges kártyát ahhoz különleges, mikroprocesszor vezérelte, nyolcszögletű, zárt kerékpártárolóhoz, amelynek prototípusát a napokban állították fel a budaörsi buszvégállomásnál - közölte a projekt kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

hirdetés

Szarvas Zsolt elmondta: Budaörs önkormányzata hét európai ország kilenc városával közösen vesz részt az EU Bicy elnevezésű programjában, amely a városi kerékpártárolók és a hozzá kapcsolódó lopásgátló védelmi rendszerek tervezését és kivitelezését támogatja. A projekt részeként a Budaörs rendelkezésére álló 175 ezer eurós összegből több kerékpárút terve is elkészült, de jutott pénz két nagyobb rendezvényre és a város középiskoláiban tartott féléves szemléletformáló oktatási programra is.

Az uniós támogatásnak köszönhetően készült el az a 16 kerékpár biztonságos tárolására alkalmas különleges építmény, amelyhez hasonlót például Párizsban vagy olasz kisvárosokban látni, Magyarországon ez az első - részletezte a kommunikációs vezető.
A nyolcszögletű, éjszaka kivilágított tároló ajtaja mágneskártyával nyílik, majd egy speciális villanymotor úgy fordítja el az építményt, hogy a biciklitulajdonos a nyolc, háromszög alakú férőhely soron következő üres részébe kényelmesen becsúsztathassa járművét. Teltház esetén további nyolc bicikli helyezhető el az építmény falai mentén.

A videokontroll alatt álló, mikroprocesszor vezérelte tároló használatához szükséges ingyenes mágneskártyát a helyi lakosok postán kapják meg, mások 2013-tól valószínűleg minimális díjért juthatnak hozzá - közölte Szarvas Zsolt.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai