Ennyibe kerül az adventi vásár Bécsben és Budapesten

Bármily meglepő, az árak és a szolgáltatások nagyjából azonosak, az dönti el, melyik olcsóbb, hogy kinek melyik van közelebb.

A budapesti és a bécsi vásárt gyakran hasonlítják össze, főknént az árak alapján, idén is megnéztük, mi hol olcsóbb. Tulajdonképpen óriási különbségek nincsenek igaz, a sültgesztenyét jobban megéri kint enni - a Portfolio összefoglalóját ajánljuk.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, ahol a gasztronómiai kiállítók a hagyományos magyar étel- és italkultúra karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó ételeit kínálják a közönségnek, idén is minden nagykonyhánál elérhető naponta egy olyan étel, amelyet 1500 forintos fix áron vásárolhatnak meg a látogatók, ugyanakkor a többi étel ára már korántsem baráti, legalábbis nem a magyar pénztárcához van szabva.

Persze nem csak a fővárosban, több kerületben, és vidéken is tartanak karácsonyi vásárokat, sőt, a híres bécsi Christkindl Markt is megnyitott és nagyon hasonló árakkal találkozhatunk, mint a Vörösmarty téren.

  • 3 dl forralt bor Budapesten 1350 forint, Bécsben 2090 forint                   
  • forrócsoki mindkét helyen 2200 forint
  • kürtőskalács Budapesten 3200 forint Bécsben 2300 forint, de kisebb
  • sajtos-tejfölös lángos 3200 forint mindkét városban
  • sült gesztenye Budapesten 2500 forint, Bécsben 1520 forint

Tovább azárakért, részletekért >>

Forrás: Portfolio


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.