Fenntartható turizmus és élhető város

A BFTK elindította turista edukációs mini plakát kampányát. 

A nagyvárosokban, így Budapesten is egyre inkább felerősödnek azok a hangok, melyek a turizmus negatív hozadékait, a nem megfelelő viselkedést, a szétszórt szemetet, hangoskodást, és egyebeket bírálják.

Budapest turisztikai élménydesztinációs hírnevének megalapozásához nagyban hozzájárultak a fapados járatok, az, hogy történelmi miliőben kedvező árakon lehet szórakozni, a historikus fürdők elképesztő különlegessége, a magán lakáskiadás és a Sziget fesztivál. Ezek vitathatatlan tények, és nem feltétlenül negatív megállapítások, de ugyanakkor megérett a helyzet arra, hogy felhívjuk a figyelmet a tisztelet fontosságára.

A turizmus térben és időben történő szétterítését, elosztását – ahogyan a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában is szerepel, a fenntarthatóság mentén – a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) is nagy mértékben támogatja.

A BFTK osztja az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) hitvallását, mely idén a fenntartható turizmust jelölte meg mottójának – ezért elindított egy turista edukációs mini plakát kampányt, melyben kedves angol szavakkal: Travel. Enjoy. Respect. Welcome to Budapest – egy palackba zárt városrészt ábrázoló üzenettel – arra kéri a külföldi vendégeket, hogy ízléssel és tisztelettel viseltessenek fővárosunk iránt.

Hiszen a világörökségi részekkel rendelkező Budapest amellett, hogy turistalátványosság, a mi lakóhelyünk is egyben - hívja fel a figyelmet a kampány. 

A BFTK palackba zárt üzenete – a Promix Média és a BKK támogatásával – mind a négy metróvonalon járó szerelvényeken olvasható.


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.