Hello Wood-remek a megújult Téli Fesztiválon és Vásárban

Budapest a négy évszak fővárosa, amely mára már az utazók egyik, sőt 2019-ben Európa legkedveltebb úti céljává vált. Így a főváros téli fesztiválja, az adventi és karácsonyi vásár feladata is, hogy megmutassa páratlan kulturális értékeinket, egyedülálló hagyományainkat és példát mutasson a híres magyar vendégszeretetből.

"Nálunk a tradíció és az innováció kéz a kézben jár. Hiszen tökéletesen kiegészíti egymást a fényfestés a Gerbeaud-ház homlokzatán és az adventi koszorú gyertyáinak ünnepi meggyújtása, a gyermekjátszóház és a könnyűzenei koncertek, akárcsak a fiatal iparművészek által tervezett ékszerek vagy a szürkemarha szarvából faragott csodaszép népi használati tárgyak. Az érték innovatív megőrzését és védelmét, valamint bemutatását a tér közepén álló, és a tér nevét adó Vörösmarty Mihály-emlékmű újszerű megoldással tervezett és felállított pavilonja is kiválóan példázza" - áll a BFTK közleményében.

A Hello Wood egyedülálló ideiglenes teret alkotott a téli időszakban a fagyás-olvadás rongáló hatásának kitett mű fölé. Az építmény vonalvezetése és alaprajza is alkalmazkodik a mintegy 9 méter magas szobor méreteihez és a felújított tér elliptikus szerkesztéséhez. Letisztult formája igazodási pont a vásári kavalkádban. A pavilon, miközben kiemeli és láttatja a szobrot, szerkesztésének és anyaghasználatának köszönhetően légies, mégis markáns eleme lesz a térnek a Karácsonyi Vásár végeztével is. A pavilon ideiglenes, a téli szezon végén szétszedett elemei a következő télen újra összeállíthatók a téren. A hatalmas, íves szerkezet könnyedségét a környezeti hatásoknak jól ellenálló acéllemezek biztosítják, a csapóesőtől védelmet nyújtó homlokzat alapanyaga átlátszó plexi.

Az építész iroda számára lényeges, hogy a látványos állagmegóvó megoldás példaként szolgáljon, ezért a jövőben a pavilon elkészítésében résztvevő partnerek közreműködésével hasonló projektek megvalósítását is tervezik.

Forrás: Turizmus Online


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.