Így is lehet légitársaságot megújítani

Az utóbbi hónapokban sorra indultak hazánkban kezdeményezések, különböző nevű „nemzetinek” kikiáltott légitársaságok alapítására, de a komolytalan kezdeményezések eddig csak bizonyos emocionális érzelmeket elégítettek ki, látható és konkrét eredmények nélkül.

Közelünkben viszont a Lithuanian litván légitársaság a csőd után újjá alakítva Air Lituanica néven ismét megindította a forgalmát, mint új nemzeti légitársaság. Mivel e hó elejétől Litvánia vette át az EU soros elnöki tisztét, a cég vezetői ezt a politikailag is megfelelő alkalmat kihasználva, egy hosszabb előkészítési idő után bejelentették az új nemzeti  légi társaság megindítását. Ez a szomszédos Észtországból átvett Embraer-170-es gépekkel e hó elején már el is indult az első járattal, stílszerűen Brüsszelbe az EU fővárosba. A későbbiekben tervezik, hogy nagyobb géppel az E-175-el fogják, többek között ezt az útvonalat is repülni.

A Lithuanica egy 1933-ból származó klasszikus repülős cég név. A litvánok első sikeres óceán átrepülő gépének ez volt a neve. A litvánok nem akartak egyedül és csak saját erővel kitörni a piacra, ezért az észt Estonian Airlinesssal igen szoros kooperációban dolgoznak. A gépeket átmenetileg észt pilóták repülik, míg az új cég saját szakemberei befejezik az átképzést és megszerzik a szakszolgálati engedélyeket. De mivel ez a stewardesseknél egy egyszerűbb és gyorsabb folyamat volt, így az utas kabinban az utas kiszolgálás színvonalát emelve, litván légiutas-kísérők dolgoznak. Közös járatszámmal üzemelnek az észtekkel és összehangolták az Estonian Airlinessal a helyfoglalási, tarifális és menetrend szerkesztési előírásaikat is. Igen érdekes a cég tulajdonosi felépítése is, bár nem teljesen egyértelmű az összetétel.

A Lithuanian információi szerint a résztulajdonosok között 83 százalékban a Start Vilnius, a litván főváros, illetve 17 százalékban a magánbefektetőket tömörítő Lituanica Club található. A szakmailag jól értesült Air Transport World tájékoztatása szerint viszont a városi hatóságok csak 34 százalékot, a Lituanica Club 17 százalékot birtokolnak és a többi részesedés egy „magánbefektetői” csoporté. Erikas Zubrus légitársasági elnök szerint az első járatokra, így az időközben megindított amsterdami járatra is, sokkal több külföldi, mint hazai utas váltott jegyet, mely szerinte máris egy komoly bizalmi megnyilvánulás az új szállító részére.

A biztató kezdet után azt tervezik, hogy már augusztusban ünnepelhetnek egy sor új járatindítást, a berlini, a moszkvai a müncheni és a prágai vonalukon is. A cég vezetői sokat tanultak a korábbi litván nemzeti fuvarozó hibáiból és magukat az európai menetrendszerű és fapados légi szállítói közé akarják pozícionálni. Terveik szerint már az első évben legalább 15-20 százalékkal remélnek a vilniusi repülőtér forgalmából részesedni. A desztinációik meghatározásánál azt a rendszert követik, hogy olyan városokba repülnek, ahová mások, kihasználtság hiányában a járataikat megszüntették. Arra törekszenek, hogy a menetrend és a kapacitásuk, célállomás orientált legyen és megfeleljen úgy a business, mint a turisztikai forgalom piaci igényeinek. A tervezett útvonalaikon korábban például az Estonian Airlines és a svéd Skyways Boeing 737-as típussal repültek a saját észtországi és svédországi hub-jukra koncentrált menetrenddel.

A Lituanica ezt a trendet megfordította és a marketing kutatásaik során számukra megfelelőbb, Vilnius központú menetrendet publikál, olyan célállomásokra, ahonnan az országon belüli, vagy akár tengerentúli desztinációkhoz is jó csatlakozása lesz. A nagy európai légitársaságokhoz hasonlóan egy járaton három tarifaosztályt vezettek be, melyekből úgy az üzleti, mint az economy-n utazók is profitálhatnak. Fedélzeti kiszolgálásuk a hazai, nemzeti konyha és a nemzetközi menük felszolgálását ötvözi. A társaság 2015-ig azt tervezi, hogy 13-16 európai üzleti és turista desztinációt fog üzemeltetni és évi 500-600 ezer utast tervez szállítani.

Az áru- és a postai szállítással lesznek ugyan kapacitás problémák, de ezeket remélhetőleg a járatsűrítések megoldják majd.

Az sem egy elhanyagolható szempont, hogy két éven belül kb. 1800-2000 új munkahelyet teremtenek az országon belül és kívül is. Mindenesetre a megindult brüsszeli járat már biztató eredményeket hozott, köszönve a soros EU elnökségnek.   


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.