hirdetés
hirdetés

Lufthansa: továbbra is a világ egyik vezető légitársasága maradna

Stabilan áll a Lufthansa Csoport magyarországi lábain. A csoport tagjai - Austrian Airlines, Swiss, Brussels Airlines és Lufthansa - a Budapestről hagyományos légitársasággal közlekedők mintegy harmadát szállítja idén.

hirdetés

„Ültünk a Malév leállása után, tele voltunk kérdéssel, kétséggel, de a piac megnyugodott. A vákuum kisebb volt, mint gondoltuk, kitöltésében vezető szerepet vállalt Lufthansa” - idézte fel Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport Közép-Európáért felelős igazgatója a hétvégét, melyen belül a daru madaras fuvaros megnyitotta Berlinből és Hamburgból Budapestre közlekedő járatait.

Ő még nem repül Budapestre
Nem ez volt ez egyetlen kapacitásbővítése a cégnek a magyar piacon. Mint Kisch elmondta, a kapacitás az előző évihez képest szeptember 30-ig 10%-kal, az utasforgalom 5%-kal bővült a magyar piacon. Ráadásul a járatok kihasználtsága a 72 százalékos európai átlagot meghaladóan nőtt 2012  első 9 hónapjában. Hamburg és Berlin pedig a vártnál is jobban teljesített.

Még ha a Lufthansa (LH) új, európai kommunikációért felelős igazgatója, Martin Riecken szerényen hozzá is tette, hogy az idei év azért nem annyira jó, mint 2011, a Lufthansa Csoport központi repülőterein keresztül a hálózati légitársaságot választó magyar piac jó harmadát fuvarozza a világ minden tája felé heti 140 járaton. A Budapestről Észak-Amerikába bonyolított forgalomban a csoport elvitte a pálmát.

Riecken aggodalmának oka nem is annyira a Kisch által is megfogalmazott csökkenő vásárlóerő, hanem a világon - talán az Öböl légitársaságait kivéve - mindenhol magas kerozin ár, az európai országok légi közlekedést sújtó adói.

Előre a prémium utasokért!

Mindezek ellenére a Lufthansa a továbbra is világ vezető légitársaságai között pozícionálná magát. És bár a cégek visszafogják utazási költségvetésüket, a Lufthansa előre menekül és

Rózsák Prémium Valériának
további euró milliárdokat fektet termékfejlesztésbe. Mint Riecken megfogalmazta: „Elsősorban a prémium utast keressük, ezért fektetünk be.”

A cég 200 új repülőgépet rendelt, melynek listaára 19 milliárd euró. 3 milliárd euró menne egyéb termékfejlesztésre, mint például a fedélzeti kényelem fokozása, 60 új prémium váró építése. De nem szabad megfeledkeznünk az utasok által negatív értelemben oly sokszor emlegetett frankfurti reptér legutóbbi, a szentségelések számát csökkentő új terminálfejlesztéséről sem. 

A Germanwings nem kér pénzt a WC-ért

A fejlesztésre pénzt pedig például költségcsökkentésből lehet előteremteni. Melyeket egyebek mellett úgy kíván az LH elérni, hogy számos európai, nem németországi gyűjtő-elosztó repülőtérre közlekedő járatát - LH kóddal is - átveszi az LH-leány Germanwings. Riecken nyugtatott: az utasok emiatt semmivel sem kapnak kevesebbet, a Germanwings nem az a fajta fapados, ahol a WC-ért fizetni kell. Egyszerűen arról van szó, hogy az európai járatokon a nem kis mértékben a fapadosok keltette verseny miatt a költségek „felfalják a bevételt” - így Riecken.

Persze a költségeket a Budapest Airport is szaporítja, nem csupán a Lufthansa számára. A téli menetrenddel 7,2%-kal megnövelt repülőtéri illeték miatt a Ferihegyre közlekedő légitársaságoknak lesz még pár szava a reptér vezetőségéhez - ígérték a Lufthansa illetékesei is. Rendben, hogy egy reptéren mindenért fizetni kell, de nem árt előtte konzultálni - szólt az LH javaslata. A 7,2%-ból ötöt a kétmilliárdos telekadó áthárított hányada tesz ki, a fennmaradó összeg pedig az inflációt követi.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai