Megújult a velencei Giardini Reali

Egy biztosító pénzügyi támogatásával megújult és megnyitotta kapuit Velencén a Királyi kertek, a Giardini Reali.

A Generali biztosító lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a Napóleon által tervezett, mintegy 5 ezer négyzetméteres kertben a restauráció során több mint 800 cserjét, 6 ezer virágos növényt és 3 ezer virághagymát ültettek. A botanikai és tájképi helyreállítás mellett a park építészetileg is teljesen megújult: megszépült a fedett lugas, a neoklasszikus pavilon, az üvegház és a felvonóhíd is, amely összeköti a kertet a Szent Márk térrel.
 
Az 5 éven át tartó felújítást a Venice Gardens Foundation nevű szervezet irányította, amelynek feladata a közparkok, kertek és kiemelt történelmi épületek helyreállítása a lagúnák városában. A fő célkitűzés a munka során az volt, hogy a Királyi kertek megőrizze történelmi egyediségét és eleganciáját, valamint botanikai komplexitását, és ismét a helyi lakosok és a turisták kedvelt célpontjává válhasson. 
 
 
A Királyi kertek felújítása csak az első része a hozzájárulásának: a biztosító további forrásokat mozgósít annak érdekében, hogy a történelmi belváros tovább szépülhessen. A projekt várhatóan 2021-ben fejeződik be teljesen, a Szent Márk téren álló Régi Prokurátus (Procuratie Vecchie) átrendezésével. Ez a történelmi, több mint 500 éves épület nemcsak a Generali történelmi székháza, hanem a biztosító által működtetett globális közösségi kezdeményezés, a The Human Safety Net központja is.A
 

Forrás: Turizmus Online


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.