Mi alapján választják ki a turisták következő úti céljukat?

Egy felmérésből kiderült, hogy még mindig az ismerősök ajánlása a legfontosabb információforrás.

Míg az internet a második legfontosabb forrás lett egy utazás tervezésénél, a hagyományos információforrások, mint az utazási irodák, útikönyvek, a televízió, rádió és újságok valamennyire háttérbe szorultak. Ugyanakkor a turisztikai vállalkozások közösségi médiába fektetett - olykor jelentős - energiája a vártnál kevésbé látszik megtérülni – legalábbis Európában.

Ezek a Flash Eurobarometer elnevezésű éves, európai idegenforgalommal foglalkozó tanulmány eredményei, amelyek a TNS ügynökség kutatási alapján készültek az Európai Bizottság felkérésére.

A tanulmányba az Európai Unió 28 tagállama mellett Törökországot, Macedóniát, Izlandot, Norvégiát, Szerbiát, Montenegrót és Izraelt is bevonták, és különböző társadalmi és demográfiai csoportokból 31.122 embert kérdeztek meg telefonon.

A kutatásban meginterjúvolt résztvevőknek azt a kérdést tették fel, hogy honnan származtak azok az utazással kapcsolatos információk, amelyeket a legfontosabbnak tartottak a döntés szempontjából.

A következő összesítésben látható, hogy a válaszadók több mint a fele (56%) említi a barátok, kollégák és családtagok ajánlását, míg 46% az interneten fellelhető weboldalakat a legfőbb információforrásnak. Csupán 7% vásárolt magazint vagy útikönyvet, szintén 7% tartja fontosnak a közösségi oldalakat, míg 8% említette az újságot, rádiót vagy televíziót, mint potenciális információforrást.

Országonkénti eltérések

Az ismerősök általi ajánlások Lettországban (72%), Írországban (67%) és Csehországban (66%) a legfontosabbak egy utazás tervezésénél, Magyarországon ez az arány 59%.

A weboldalak, mint információforrások 9 országban számítanak igazán lényegesnek, leginkább Finnországban (66%), Hollandiában (61%) és Luxemburgban (57%). A magyarok körében is viszonylag jelenetős ez az arány, a válaszadók 40%-a tartja fontosnak a különböző weboldalakat.

A felmérés szerint Magyarországon 34%-nál lehet döntő a személyes tapasztalat, csupán 9% fordul utazási irodákhoz az információk begyűjtése érdekében, 10% informálódik ingyenes utazási katalógusokból, 8% veszi figyelembe a hagyományos sajtó (újság, televízió, rádió) ajánlásait, 5% fizet útikönyvekért és tematikus magazinokért, és csak 7% tartja fontosnak a közösségi oldalakat.

Forrás: Skift


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.