Létrejött a Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület

A kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként létrehozta a héttagú Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testületet (NTTT) - írja az MTI.

A keddtől hatályos kormányhatározat értelmében a testület állást foglal a turisztikával és vendéglátással összefüggő, stratégiai jelentőségű kérdésekről, valamint a fejlesztési igények támogathatóságáról. Véleményezi a többi között a kormány-előterjesztések tervezetét, és részt vesz azok közigazgatási egyeztetésében. Állást foglal a kiemelt fejlesztési és innovációs területekről, közreműködik az egységes állami turizmus-fejlesztési koncepció finanszírozási és támogatási rendszerének megvalósításában, illetve együttműködik szakmai egyeztetések lefolytatásával a turisztikai és vendéglátási politika kormányzati szintű operatív és stratégiai döntéseinek előkészítésében. A testület javaslatot tesz a kormánynak a turizmus és a vendéglátás jogszabályi környezetének kialakítására, módosítására is.

A testület tagja a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, illetve az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter, a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter, a turizmusért felelős miniszter, az általános politikai koordinációért felelős miniszter és a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt személy, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. A testület elnöke a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos. Az NTTT üléseinek állandó meghívottja a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke által kijelölt személy, a bormarketinget érintő előterjesztés esetén az agrárpolitikáért felelős miniszter által kijelölt személy, valamint a főpolgármester által kijelölt személy.

A testület az üléseinek előkészítésére, a testület elé kerülő előterjesztések szakmai véleményezésére és előkészítésére, a szakmai testületekkel való kapcsolattartásra, a tervezett intézkedések előzetes és utólagos hatásvizsgálatában való közreműködésre szakértői munkacsoportot hozhat létre. A szakértői munkacsoport a tagok által kijelölt személyekből áll. A testület és a szakértői munkacsoport működésével kapcsolatos titkársági feladatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség a szervezeti keretein belül látja el. A testület tagjai és állandó meghívottjai a testületben végzett munkájukért díjazásban, költségtérítésben nem részesülnek - olvasható a Magyar Közlönyben.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.