30 százalékkal emelték áraikat a food truck-ok

A büfékocsit üzemeltető vállalkozások jellemzően kisüzemekből, őstermelőktől szerzik be az alapanyagot, amelyek ára 100-120 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben, erre reagálva a büfékocsisok a kínálatukban szereplő termékek árát átlagosan 30 százalékkal növelték - mondta a Food Truck Show Hungary Kft. alapítója pénteken az MTI-nek.

Horváth Zoltán - aki egyben a Magyar Street Food Egyesület elnöke és a Food Truck Show főszervezője is - kiemelte, a büfékocsit üzemeltetők szolgáltatásukkal a minőségre törekednek, árazásukban pedig próbálják megtalálni azt a lélektani határt, amire még van kereslet. A vállalkozások számára a magas energiaárak is kihívást jelentenek, amelyre megoldás lehet, hogy a büfékocsik tetejére napelemet szerelnek fel, és az ezekhez kötött akkumulátorokkal fedezik a hűtők éjszakai működéséhez szükséges áramot. Az ötlet megvalósításán a Food Truck Show Hungary Kft. és az egyesület közösen dolgozik.       

A Food Truck Show Hungary Kft.-ről elmondta, ez a rendezvényszervező cég köti össze a céges rendezvényre, családi napra, zenei vagy kulturális eseményre büfékocsis szolgáltatást igénylőket az érintett vállalkozásokkal. A cég juttatja el a megrendelők igényeit a büfékocsit üzemeltetőknek, akik árajánlatot adnak. Végül a szerződés a megrendelő és a Food Truck Show Hungary Kft. között jön létre. A büfékocsit üzemeltetők árajánlataik meghatározásánál figyelembe veszik egyebek mellett az útiköltséget, az alapanyag- és a személyi kiadásokat, valamint a bérleti díjat is. Utóbbi mértéke a Food Truck Show Hungary Kft. által szervezett eseményeken a forgalom 20 százalékát teszi ki.     

Közölte, a rendezvényszervező cég 120 büfékocsit üzemeltető vállalkozással áll kapcsolatban, közülük 80 vállalkozással dolgoznak aktívan együtt. Jelezte, hogy a tagok számának növekedésére számít, mert a mostani helyzet - az üzlethelyiségre rakódó nagy terhek, közöttük a magas energiaárak - arra ösztönzi az éttermeket, hogy legyen egy "büfékocsis lábuk". De a már bezárt vendéglátóhelyek is élhetnek ezzel a megoldással, nevük, termékeik fennmaradása érdekében - vélekedett. Mindezek mellett az országban elszórtan vagy egy-egy városban működő étterem is megmutathatja kínálatát büfékocsi segítségével a különféle szabadtéri rendezvényeken - fűzte hozzá.

A Food Truck Show Hungary Kft. árbevétele 2021-ben 154,758 millió forint, 2020-ban 67,754 millió forint volt. A társaság 2021-ben 27,27 millió forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban 1,56 millió forint volt az adózott eredménye.

Forrás: MTI


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.