A Michelin Guide szintet lép Magyarországon

Most először egész Magyarországra kiterjedő étteremválogatást tesz közzé.  

Idén először Magyarország egészéről közöl étteremlistát (National Selection of Hungary) a MICHELIN Guide. Ennek eredményeként az egész ország gasztronómiai kínálata felkerül a nemzetközi térképre, ami egy újabb mérföldkövet jelent a hazai turizmus és gasztronómia fejlődésében.

A budapesti éttermeken túl, már a vidékieket is minősítő világhírű kiadvány rövidtávon is hozzájárulhat a vendéglátóhelyek forgalomnövekedéséhez, hosszabb távon pedig növelheti a szektor versenyképességét. A válogatás mindazonáltal ráirányíthatja a figyelmet a vidéki térségekre is, ezáltal Magyarország gasztronómiai és turisztikai sokszínűségére.

 

A MICHELIN már 2022. áprilisban bejelentette, hogy egész Magyarországra kiterjeszti felmérését, és idén először nemzeti válogatást tesz közzé. A világ legrangosabb gasztronómiai kalauzának inspektorai kiléte ismeretlen és az elmúlt egy évben több alkalommal visszatérve az országba keresték a legjobb vendéglátóhelyeket, a nagy hagyományokra visszatekintő, egységes módszertan szerint.

A magyarországi kiadás jól érzékelteti majd, hogy milyen változáson ment keresztül az elmúlt 10-15 évben a magyar gasztronómia. A sikeres hazai és külföldi szereplések, a minőségi magyar alapanyagok mind hozzájárultak ahhoz, hogy most a vidéki Magyarország is felkerülhet a gasztronómia világtérképére. Az elismerés egy hangsúlyos visszaigazolás arra, hogy a hazai vendéglátás valamennyi szintje és üzlettípusa nemzetközi szinten is folyamatos fejlődést mutat. A csúcsgasztronómia ennek fontos részét adja, hiszen - az új technológiák alkalmazása és a változatos alapanyagok használata által - elősegíti a színvonal emelkedését, az ágazat egészének fejlődését.

A bejelentés turisztikai jelentősége közép, valamint hosszú távon is megmutatkozik. Ezáltal nagymértékben erősítheti Magyarország nemzetközi vonzerejét, desztinációink népszerűségét. Hatása az elmúlt években is megmutatkozott, hiszen a MICHELIN Guide tavalyi válogatása szerepet játszott Magyarország beutazó turizmusának vírushelyzetet követő stabilizálódásában és a turisták bevonzásában.

A magyarországi MICHELIN Guide 2022-as kiadványában ajánlott éttermek kilétét, azon belül a Michelin Csillag vagy BIB Gourmand elismeréseket 2022. november 3-án hozzák nyilvánosságra.

 

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.