A skandináv harmónia receptje

A hozzávalókat hosszan sorolhatnánk: most egy mennyei csokis kuglófot és a vendégcsalogató tálalást ajánljuk.

Leülni kicsit, időt szakítani egy kávéra, egy sütire, valakivel átbeszélni a világ dolgait, eszmét cserélni, olyan dolgok, amelyek szebbé teszik az életünket, amelyre mindannyiunknak szüksége van.

A mindennapi életet fűszerezik meg ezek a pillanatok, fontos tehát, hogy ennek is igyekezzünk megadni a módját. A kávészünet az egyik legmeghittebb pillanat, amelynek sok országban örömmel hódolnak, s amely lehet igazi énidő vagy éppen ellenkezőleg, közösségi élmény. Például Svédországban a „fika”, azaz a kávészünet szent és sérthetetlen.

A kávészünet a skandináv országban egyébként lényegesen többet jelent, mint egy csésze kávé elkortyolgatása, vagy egy süti elfogyasztása, a társadalom minden szintjén, minden területén bevett szokás. A tízóraival szemben a kávészünet nem csupán egy meleg ital és a hozzá kapcsolódó étkek elfogyasztásáról szól, sőt még csak nem is arról, hogy egy kicsit kiléphetünk a munkából és szusszanhatunk egyet, hanem kapcsolódási lehetőség, tökéletes kommunikációs apropó is másokkal.

A kávé átvitt értelemben azt jelenti, hogy egy kicsit lazítunk, eltávolodunk picit a napi feszültségektől, és ezt csak támogatni tudja egy zamatos kávé és egy finom sütemény. A svédek ugyanis a világ kávéfogyasztási listájának élén állnak, így minden étkészlet fontos és elválaszthatatlan része a hozzáillő azonos mintájú kávéskészlet is. Hiszen időnk nagyrészében amúgy is munkahelyen, vagy jövet-menet ér bennünket a kávészünet, de az igazi élmény az mindenkinél az otthon kényelmében és meghittségében elfogyasztott kávé.

A svéd porcelán, a Fyrklövern elegáns Magic Garden kollekciója a legfinomabb földpát porcelánból készül és választékában mindent tartalmaz, amire egy kellemes kávézáshoz, vagy akár reggelihez, villásreggelihez, ebédhez vagy vacsorához szükségünk lehet. A kézzel festett, valódi platinaszegéllyel keretezett, jerikói lonccal és szagosbükkönnyel dekorált csodaszép szett a levegő hőmérsékletétől függetlenül igazi tavaszi, nyári hangulatot varázsol, fénnyel és örömmel tölti el használóit. Egy igazi meghitt kávézáshoz tökéletes kísérő a Finn Schjöll és Anna Handell által tervezett virágmintás készlet, a kellemes kézben fogható csészéknek remekül áll az erős feketekávé vagy a könnyedebb tejeskávé is, a desszertestányéroknak pedig pompás dísze lesz az alábbi finomság.

Omlós csokoládékuglóf

Hozzávalók: • 3 tojás • 300 g porcukor • ½ csésze kakaó • 300 g búzaliszt • 2 teáskanál sütőpor • 2 teáskanál vaníliás cukor • 125 g olvasztott vaj • 1 dl tej

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojásokat a porcukorral habosra keverjük egy tálban, hozzáadjuk a kakaót, a búzalisztet, a sütőport és a vaníliáscukrot. Végül pedig a vajjal és a tejjel együtt kikeverjük. A masszát egy kivajazott, kilisztezett kuglófformába öntjük, majd kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd egy tányérra borítjuk, ízlés szerint dekoráljuk, porcukorral vagy gyümölcsökkel. Csodálatos lesz a kávéhoz!

Forrás: Fyrklövern


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.