Bíró buja rántott bordái Budára bútoroznak át

Azért ehhez a Buda-projekthez hozzátartozik az is, hogy 2021. január 15-én bezár a Hold Utcai Piac, ahol a Buja Disznó eddig nagysikerrel üzemelt.

A tervek szerint márciusban írnak majd ki új pályázatot a létesítmény üzemeltetésére, adja hírül a gasztrora érzékenyek körében régóta terjedő infot most a diningguide.hu portál is.

Előreláthatóan több hónapra tehát átmenetileg megszűnik működni a Belvárosi Piac, jelenleg pedig a külföldi turisták hiányában az eddigieknél is kevesebb érdeklődőt vonz.

Tavaly a Stand25 étterem költözött át a Belvárosi Piacról az I. kerületi Attila útra; most pedig a piac másik húzóneve, a Hold utcában két egységet működtető Bíró Lajos is Budán nyit új helyet. A Dining Guide 2019-es Életműdíjas séfjének nem ismeretlen a budai terep, a Vendéglő a Kis Bíróhoz már a járványhelyzetben hozott új korlátozásokat (étterembezárást) megelőzően „hüttésített” és megszervezte a kiszállítást.

Kifőzdés-éttermes újhullám a Fény utcában

A helyszín izgalmas, hiszen a Fény Utcai Piacot régóta a főváros legjobbjai között tartják számon, olyan jeles árusokkal, mint a Steakmogul, Filus Ferenc Baromfiboltja, A Sonkás, a Sajtos, a Magyar húskülönlegességek boltja, az Ezerfűszer, a Bányai by Beans kávébolt vagy a Somerset Tea House teaspecialista, sajtosok és jobb zöldségesek sora. 

A teljes cikk elolvasható: ITT

Forrás: Dining Guide / Turizmus Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.