Budapesti sörkert, 21. századi módra

Egy régi műfajt teremtett újjá az Eventrend az Evezőssel a Római-parton, méghozzá a sörkertekét, amelyek oly' népszerűek voltak már 100 évvel ezelőtt is, főleg a vízpartokon.

A Római-part eddig is kedvelt hétvégi kirándulóhely volt, bár a fővárosnak bizonyára akad olyan kerülete, ahonnan kevesen érkeztek ide - mostanáig. A családok, kerékpárosok, baráti körök körében népszerű Evezős Sörkert története 1983-ban kezdődött, amikor Farkas Lajos egy pléhbodegát vett bérbe az államtól, ennek helyére később felhúzta a jelenlegi éttermet és sörkertet. 2017-ben a Farkas család úgy döntött, több mint 30 év üzemeltetés után átadja a stafétát az Eventrend Groupnak.



Állagmegóvás, beruházások, új gépek

Azóta is, minden évben, jelentős összeget forgatnak vissza a hely fejlesztésére. 2022-ben a teljes konyhát és pultot felszerelték a legmodernebb konyhatechnológiai gépekkel, állagmegóvásként kicserélték a tetőhéjazatot, idén pedig a vendégtér modernizálása, frissítése jelentett komoly beruházást.
Az operatív vezetők - beleértve az ügyvezetőt és a konyhaigazgatót - már a 2017-es átvételtől kezdve dolgoznak itt. A főszezonban 20 fős az állandó személyzet, többségük évek óta visszajár, néhányan már a hetedik szezont kezdték meg idén.



Árnyékolókkal, napvitorlákkal, és több kisebb-nagyobb designelemmel tették még barátságosabbá a helyet. A tervek közé tartozik a kavicsos partszakaszon egy „beach” hangulatot idéző, laza vízparti hely kialakítása nyugágyakkal, napernyőkkel, italpulttal, házi készítésű alkoholmentes frissítőkkel. Szintén tervbe van véve egy gyerekjátszótér kialakítása, hogy a legkisebbek is igazán jól érezhessék magukat.



Még mindig a hekk a sláger

Ahogy a cég vezetője fogalmaz, megtartották a tradicionális formákat, de a színes bútorokat sok zöld növénnyel egészítették ki, ezzel is tovább fokozva a vízpart nyújtotta természetközeli érzést.

A kínálatban hagyományosan a halas ételek dominálnak, immár 40 éves tradíciót követve. Még mindig a legendák övezte hekkből fogy a legtöbb, - akárcsak a Balatonnál - de a kedvelt fogások közé tartozik a süllő, a pisztráng és a halászlé is. A halas vonalat újabban saját receptúra alapján, frissen készült tengeri finomságokkal, mint például a rák tempurában vagy a calamari fritti, bővítették. De kínálnak persze nem halból készült ételeket is. A desszertek inkább háziasak, a palacsinta mellett közönségkedvenc a túrógombóc is.



Az Evezős nem a legolcsóbb a parton, de nem is akar az lenni. A vendéglátós csoport célja, amint azt a szerdai sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy ár-érték arányban felvegyék a versenyt vetélytársaikkal.

Ami ismét népszerű a hazai vendéglátásban, az az élő zene. Ezt a vonalat követve az idei évtől arra törekednek, hogy minél több napon nyújtsanak élő háttérzenét, a jazzes hangzástól a latinos vonalon át a pop slágerekig. Az ígérik, hogy a  retrobulik sem tűnnek el.

A nyitva tartást illetően, a szezonalitás jellemző a sörkertre, érdemes a honlapon tájékozódni ezt illetően.

Elek Lenke


Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.