Ezért nem mindegy, milyen színű tányéron szervírozunk

A felfedezésnek végső soron a válogatós emberek lehetnek a legnagyobb „haszonélvezői” - írja a Store Insider.

Korábban már bebizonyították, hogy a válogatós emberek számára nem mindegy, hogy milyen az illata és a textúrája az adott ételnek, azonban nem vizsgálták a többi érzékszerv szerepét ilyen esetben – tolmácsolja a ScienceDaily cikkét a magyarmezogazdasag.hu. A Portsmouth-i Egyetem kutatócsoportja most azonban felfedezte, hogy a tányér színe is befolyásolja, hogy milyennek érzékeljük a benne felszolgált ételt.

A kísérletben 50 ember segítségével vizsgálták az élelmiszer neofóbiát – azaz hogy mennyire voltak hajlandóak az új és ismeretlen ételeket megkóstolni. A résztvevőket két csoportra osztották: válogatós és nem válogatós, és mindkét csoport tagjainak ugyanazokat a nassolnivalókat szolgálták fel piros, fehér és kék tányérokon. Az eredmények megmutatták, hogy a sósságát és az étvágygerjesztőségét is befolyásolta az ételeknek az, hogy milyen színű tányéron voltak – legalábbis a válogatós társaság esetében. A másik csoportnál ennek nem volt jelentősége. Ha a nassolni való piros vagy kék tányérban volt, akkor sósabbnak ítélték meg, mintha fehérben lett volna, és a legkevésbé a piros tányéron volt étvágygerjesztő.

Az Egyesült Királyságban a sós nasikat gyakran kék színű csomagolásban árulják, így a tudósok szerint ez lehet a magyarázat a sósság megítélésére. A megállapítások tükrében Dr. Lorenzo Stafford, a Portsmouth-i Egyetem Pszichológiai Karának szaglásra specializálódott kutatója így fogalmazott: „Például, ha egy válogatós embert arra szeretnénk ösztönözni, hogy több olyan zöldséget kóstoljon meg, amelyeket általánosságban keserűnek tekintenek, akkor meg lehet próbálni olyan tányéron vagy tálon kínálni őket, amelyről tudjuk, hogy az édesség érzetét erősíti. További kutatások révén meghatározhatnánk, hogyan lehetne segíteni, hogy pozitívan befolyásoljuk egy személy étrendjét, és ennek eredményeként mentális és fizikai egészségét".


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.