Így viselik a cukrászdák az elszálló rezsiköltségeket

Nap, mint nap szörnyülködünk a cukrászsütemények árán. Aki évek óta nem járt Magyarországon, az elképed, hogy 800-900 forint egy tortaszelet – elvitelre. Leülve, valamelyik elegáns cukrászdában, szállodai kávézóban ennek a duplája, hasonlóképpen négyjegyűek az éttermi desszertek forintjai is.

Retro hétvégéket szervezni vagy pékséget nyitni

Az elmúlt egy évben éppen a cukrászati alapanyagok – tojás, vaj, egyéb tejtermékek, liszt, cukor, gyümölcsök – drágultak meg leginkább.

A kézműves cukrászműhelyek árai eddig is a plafont súrolták, hiszen afféle fine dining, egyedi, „artisan” szépségeket kínáltak. Ezeket persze egy szűkebb kör tudta megfizetni. De a krémes, az isler, a linzer, a pogácsák, a sajtos stanglik nem tartoztak a meggondolandó kiadások közé.

A cukrászok jelentős része próbál kitalálni a vevőket becsábító ötleteket – például retro hétvégéket Tátra csúcsokkal, Eckler-fánkokkal, Rigójancsikkal. Vagy pékséget nyitnak az üzletben, amit azért tartanak jó ötletnek, mert ha már valaki bejön a kenyérért, esetleg elcsábul egy meggyes rétesre.

Körképünkben a választék mellett az energiatakarékossági módszerekre is kíváncsiak voltunk,  mert ez ma kulcskérdéssé vált.


Képünk illusztráció. Fotó: Depositphotos

A megmaradás a cél

Kemenes Edith, a biatorbágyi székhelyű Kemenes vállalat társtulajdonosa, ügyvezetője:

"Nem a nyereségesség most a cél, hanem a megmaradás. Január közepétől észleltünk egy 10 százalékos visszaesést, ez hozzávetőleg két hétig tartott. Február eleje óta már fellendült a forgalom, sőt, van ahol, növekedés tapasztalható, például a Vámház körúti üzletünkben, de ez nem mindegyik egységünkre jellemző. Nagyjából ugyanazok a termékek fogynak mindenütt.

Az energia felhasználásnál nem nagyon tudok spórolni. Szerencsére, már jóval korábban takarékos égőkre álltunk át, sok helyütt mozgásérzékelőre. De azon nem tudunk változtatni, hogy a különféle gépek és sütők sok energiát fogyasztanak" - fogalmaz.

"Részt veszünk egy, a kormány által finanszírozott pályázatban, illetve az energetikai  szolgáltatókkal igyekszünk a szerződések lejártakor minél jobb árakkal szerződni. Sajnos, csak a szerződések lejáratának pillanatában lehet ezeket újra tárgyalni. Így minél későbbi volt ez az időpont, annál magasabb maradt a tarifa - jelentette ki.

Hogy mit hoznak a nehezebb időszakok? Igen, az ilyen helyzetek mindig kreatívvá teszik az embert. Ami a marketinget illeti, például úgy, hogy „házilag" készítjük a videókat, fotókat" - tette hozzá a társtulajdonos.

Az árakat nem lehet a csillagos égig emelni

Az óbudai Koch cukrászda tulajdonosa, Koch Danica beszélgetésünk elején rögtön megjegyzi, hogy ahány cukrászda, annyiféle a kínálat, a környék, a helyszín, a vevőkör, sokban különböznek tehát az üzletek. Mint mondta:

"Nem mindegy, hogy sok féléből készítünk kevesebbet, vagy pár termékből nagyobb mennyiséget, ez befolyásolja a sütés módját, gyakoriságát is. Mi a bővebb választék hívei vagyunk, de ilyenkor bevetjük a több évtizedes szakmai tudásunkat, azaz tudjuk, mket lehet egyszerre sütni. Én az akciózást nem kedvelem, ami aznap nem fogy el (élesztős pogácsák, krémesek) azt másnap féláron eladjuk.

A vendégkör nem változott sokat, sőt mondhatni, inkább kicsit bővült. Ami a keresletet illeti, kevesebben vásárolnak hétköznap, a hétvégék ugyanolyanok, egyelőre. Mindig igyekszünk újdonságokat is kitalálni, ez is növeli a forgalmat" - tette hozzá.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.

Elek Lenke

mfor.hu


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.