Kávézókat nyit a Shell Magyarországon

"A Shell széleskörű kutatást végzett, melynek keretében öt európai országban több mint 10 000 ügyfelet kérdezett meg. Az eredményekből az derült ki, hogy több európai országban a kávé az egyik fő indok, amiért az emberek megállnak a töltőállomásokon. A mobilitás változó trendjei szerint a jövőben a vásárlók valószínűleg több időt töltenek majd a Shell töltőállomásokon, a vállalat a kávéforgalmazási tapasztalataira és a shopjaiban nyújtott kávéházi élményre építve a Shell Café márka bevezetése mellett döntött" - írják.

Az új Shell Café koncepció üzletei Magyarországon már 129 Shell töltőállomáson érhetők el. Az állomás méretétől és elhelyezkedésétől függően különböző kávéértékesítési formátumok állnak majd a vásárlók rendelkezésére – a frissen őrölt kávét karos kávéfőzőgéppel készítő teljes kiépítettségű kávézóktól kezdve a kávésarkokig, ahol a vásárlók elvitelre vásárolhatnak frissen készült kávét.

Nem csak prémium kávé

A Shell a kávé elkészítésének és pörkölésének világszerte elismert szakértőivel együttműködve két saját márkás, kiváló minőségű kávészemekből készülő, egyedi pörkölésű kávékeveréket fejlesztett ki.

Dél-Amerika íze: sötét pörkölésű, karakteres, intenzív, fűszeres aromájú, étcsokoládé ízvilágú
80% Arabica és 20% Robusta kávékeverék. Származási hely: Dél-Kelet-Ázsia, Közép- és Dél-Amerika

Afrika íze: Közepes pörkölésű, 90% Arabica és 10% Robusta kávékeverék
Származási hely: Afrika, Ázsia, és Dél- Közép-Amerika

Shell Café márkanév alatt új ételeket és italokat is megkóstolhatnak a vásárlók Magyarországon. „A Shell töltőállomások gyors ütemben alakulnak át kényelmi szolgáltatásokat nyújtó üzletekké, már nemcsak tankolásra szolgálnak. Akár egy minőségi kávé és szendvics elfogyasztása, akár az aznapi vacsorához szükséges hozzávalók beszerzése céljából áll meg valaki nálunk, a Shell-t olyan hellyé szeretnénk tenni, ahová az emberek azért térnek be, hogy a legtöbbet hozhassák ki a rohanó életvitelükből. A Shell Café egy új korszakot nyit a Shell fejlődésében. Mindig is nagy hangsúlyt fektettünk töltőállomásainkon az ügyfélélmény növelésére, így az új koncepció a hálózatunk továbbfejlesztése és a termékkínálatunk bővítése iránti elkötelezettségünket testesíti meg" – mondta Zákány Matild, a Shell Hungary Shop Üzletágának vezetője az új Shell Café márka magyarországi bevezetése kapcsán.

Fenntartható kávé

A Shell Café által kínált kávé "Rainforest" tanúsítvánnyal rendelkezik, ami megerősíti, hogy a kávébabot a fenntarthatóság három fő pillérének - a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontoknak - megfelelően szerezték be. A beszállítóknak és a termelőknek szigorú kritériumokat kell betartaniuk a termelés és a forgalmazás során. A nemzetközi FSC tanúsítás pedig garantálja a vásárlók számára, hogy a Shell Café termékek csomagolásához olyan fát használnak nyersanyagként, amelyet a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatnak megfelelően, felelősségteljesen termeltek ki. A vásárlók rendelkezésére fából készült evőeszközök állnak.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.