Kenyér-körkép a világból

Péknek lenni ma végre ismét divatos, megbecsült foglalkozás. Igaz, keményen meg kell dolgozni a sikerért, de a kézműves, kisebb üzletekbe, ahol jó a kínálat, messze földről elzarándokolnak, derül ki laptársunk, a Privátbankár.hu cikkéből.

Érdemes körülnézni a világ számos pontján, hol, mekkora tekintélye van, egyrészt a szakmának, másrészt ennek a legősibb élelmiszernek.

 

Külföldön ritka a magyar pékség

A hazait nem pótolja semmi.  A külföldre költöző százezreknek – már az '56-os menekültek számára is - amit a legnehezebb volt megszokni, az az igazi magyar kenyér hiánya. Akik külföldön élnek, mit meg nem adnának egy hamisítatlan magyar pékségért – de kevés van belőlük.

Magyarországon mindig nagy baj, ha nincs otthon kenyér, még akkor is, ha fogyókúrázik a család egyik fele. Persze ma már sokszor lefagyasztjuk – nemcsak nyáron, télen is – , hogy ha későn érünk haza és nincs nyitva bolt, ne jöjjünk zavarba. Sütőben átmelegítve, gyakran ugyanolyan jó, mint a friss.

A világ legfinomabb kenyereit sokak szerint Olaszországban sütik, bár ezek egy része inkább lepény vagy pizzaalap. A szárított paradicsomos, olajbogyós, fetás és még sokféleképpen ízesített finomságok önmagukban is csemegék, hátha még jófajta vörösbor is jár hozzá.

Lisztkurzus, amatőröknek

Egy magyar, vendéglátással foglalkozó csapat vendége voltam nemrég Olaszországban, állandó éttermünk pedig a Grado-i La Doge volt. A hatalmas, kerek, illetve négyszögletes, kissé lapos természetesen helyben sütött remekek érdekes mixtúráját adták a péksüteményeknek és a hagyományos kenyereknek.

Jártak már Önök lisztbemutatón? A laikusok számára a liszt – liszt, és kész. Simone Genero, a fiatal pizza- és kenyérkészítő mester a La Doge-ban rendezett prezentáción megmagyarázta, miért fontos ismerni a különböző típusú – ezúttal 100 százalékban olasz - liszteket. Minőségük, zamatuk attól is függ, Itália mely részén aratták le azt a bizonyos fajta búzát és mivel, hogyan őrölték.

Akkor a Rachello fajtával ismerkedtünk, figyelve a különféle kelesztési és dagasztási technikákra. Az interaktív tanórát az elkészített tradicionális, illetve újfajta gourmet pizzák kóstolója követte. A Rachello emellett egy védett területen termelt, garantáltan magas minőségű termékekből álló ellátási lánc, amely három régióban van jelen. Harminc mezőgazdasági cég, illetve agronómusokból álló csapat alkotja, akik a fenntartható mezőgazdaságért dolgoznak.

Ahol a világ kenyerei találkoznak

Izrael ez az a hely, hiszen itt állandó a bevándorlás. Sokféle kenyér, édes és sós, töltött és szezámmagos péksütemény – a hámántáskára és fánkra emlékeztető – vonzza a turistát is. Akárcsak a barchesztés a bagel os, a kóser McDonalds bucik pedig külön fejezetet érdemelnek.

Svéd finomságok, a messzi Északról

Dél után irány Észak! A svéd gasztronómia fontos eleme a kenyér, amely sokszor édeskés,. Mindegyik ottani háztartásban lehet találni sokáig elálló, szárított ropogós kenyeret, akárcsak Norvégiában és Finnországban. Ennek az az oka, hogy sokszor akkora mennyiségű hó esik és oly zord az idő, hogy a szupermarketig is bonyolult eljutni.

A tartós, barna knäckebröd, amellyel a svéd bútoróriás hazai áruházában már vagy 30 éve találkoztunk először. Persze Svédországban ezek ezerféle fajtáját kínálják, kedvencem a középen lyukas fajta, amilyent hajdanán a parasztházakban, egy mennyezeti rúdon tároltak.

Van, amit rúdon tároltak

Egyrészt praktikus okokból, hogy ne férjenek hozzá a kártevők, másrészt, mert a hó miatt napokig nem lehetett kimenni a faházakból. Nagyon finom a runda björn nevű változat. A barna kenyér a közkedveltebb, de nem hasonlít az orosz koriandermagos borogyinóira. Divat dúsítani az alapmasszát különféle magvakkal.

Lehet kapni Stockholmban közép-európai kenyeret is, hiszen sokezer magyar, lengyel, román, horvát, szerb, szlovén él Svédországban. De igazi hazai veknit sajnos nem. 

A teljes cikk elolvasható: ITT

Forrás: Privátbankár.hu


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.