Megjelent a pálinkakiválóságok idei könyve

Főzőmesterek, pálinkaházak, vállalkozók, a szakmai érdekképviselet és a Kormány is azért dolgozott az elmúlt években, hogy nemzeti italunk magas presztízse ne végcél, hanem kiindulópont legyen – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron.

Zsigó Róbert a könyvbemutatón elmondta, hogy jelentős mérföldköveink például a pálinka fogalmának 2008-as törvényi meghatározása; a Kiválóság Program keretén belül a páratlan szakmai elismertségnek és érdeklődésnek örvendő pálinkaminősítés; a pálinka és a törkölypálinka 2013-as hungarikum-bejegyzése vagy például a nemzeti márkaépítés eszközeinek, arculati elemeinek megalkotása. Ezen folyamatok ösztönzése mára a pálinka gasztronómiai helyének újrafogalmazását, a fogyasztási kultúra megújulását eredményezte.


Mint fogalmazott, a felsorolt eredményeknek köszönhetően hungarikumunk neve elé ma már nem kell kitenni a nemzeti jelzőt, hiszen a pálinka csak magyar lehet. Nagy öröm számunka, hogy van egy nemzeti italunk, amelyet mi magyarok megtanultunk kifinomult, stílusos módon élvezni. Fontos célkitűzésünk, hogy a kiváló magyar pálinkatételeink ott lehessenek a világ vezető piacain.

Az agártárca államtitkára kiemelte, hogy a 2019-es Pálinkakiválóságok Könyve fontos eleme a hazai és külföldi márkaépítésnek. Ízléses megjelenésével, és főként szakmai tekintélyével tájékozódási pontja lesz a vendéglátásnak, a pálinkákkal foglalkozó szakembereknek. Az immár hatodik alkalommal megjelenő kiadványhoz az Agárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal büszkén járul hozzá szakmailag és tartalmilag egyaránt.

Forrás: Turizmus Online


Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.