Ötvenféle sör az 5. Veszprémi Sörfesztiválon

Tizenkét kisüzemi sörfőzde és nemzetközi sörgyár csaknem ötvenféle sörével, koncertekkel és gyermekprogramokkal várja az 5. Veszprémi Sörfesztivál a közönséget június 15. és 18. között a Historia Kertben.

Szücs Balázs, a Historia cégcsoport ügyvezetője az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a sörök mellett borokat és pálinkákat is lehet majd kóstolni a fesztiválon, amely ingyenesen látogatható.

Hozzátette: a veszprémi Historia Sörfőzde hatféle - világos, ír vörös, meggy, búza, szilva és fekete ribizli - házi sörrel lesz jelen, de Balatonvilágosról, Zircről, Dombóvárról, Fótról, Békésszentandrásról, Magyarhertelendről, valamint Csehországból és Németországból is lesznek kézműves, illetve nagyüzemi készítésű sörök.

Saári Annamária rendezvényszervező a programokról szólva elmondta: csütörtökön a hivatalos megnyitó után Kocsis Tibor és a Hollywoodoo, pénteken a Fun Thomas Band, Péterfy Bori és a Love Band, valamint DJ Edgár áll színpadra. Szombaton a helyi Acro Dance táncosai és a Gotthy Live Project után Bogi, az Ocho Macho és DJ Super Stereo, míg vasárnap a Footnotes Dance Company táncosai, Béres Alexandra, Polgár Peti és a Kozmix szórakoztatja a közönséget.

A rendezvényszervező hozzátette: a fesztivál területén bátorságpark is várja az érdeklődőket extrém hintával és eurobungeeval, de lesz kisvasút, légvár, pónilovaglás, labdás játszóautó, valamint kézműves vásár is.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.