Taroltak a vörösborok a Syngenta Borversenyen

Magyarországon az elmúlt évben 3,8 millió tonna szőlőt szüreteltek le, csaknem 64 ezer hektárnyi termőterületről, a hektáronkénti termésátlag pedig megközelítette a 7 tonnát, ami jócskán meghaladta az elmúlt két év átlagát - hangzott el kedden Siófokon, a XIII. Syngenta Országos Borversenyen, amelyen tartoltak a vörösborok.

A borászok számvetése szerint a leszüretelt szőlőből 2,5 millió hektoliter bor készült, amelynek kétharmada fehérbor, 28,5 százaléka vörösbor, 5,6 százaléka pedig rozé. Ennek nagy részét az országban fogyasztják el, külpiacokra évente mintegy 700 ezer hektoliternyi bor kerül.

Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a hazai szőlőtermelés és borászat produkálta az elmúlt két évtized legnagyobb fejlődését, amit gasztronómiai, turisztikai fejlesztések is kiegészítettek, növelve az ágazat jövedelemtermelő képességét.

Bodnár Péter, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szólt a hegyközségek szervezeti megújulásáról, valamint arról, hogy 63 ezres tagságot képviselnek, ami komoly felelősség. Beszélt arról is, hogy az országban 22 borvidék van és mintegy 160-170 fajta szőlő terem, amit igen nehéz kezelni, népszerűsíteni.

Az elmúlt években 9 ezer hektárnyi szőlőt telepítettek, vagyis a szőlőtermő vidékek közel 14 százaléka megújult, ám ebből a megújulásból több borvidék kimaradt. A termésátlag is igen nagy szórást mutat, az összehasonlításban messze vezet a Balatonboglári Borvidék a 100 mázsa/hektáronkénti átlagával.

A főtitkár elgondolkodtatnak nevezte, hogy az elmúlt évben jelentős mennyiségű borimport érkezett az országba. A borversenyre több mint négyszáz bort (256 fehéret, 113 vöröset és 70 rozét) neveztek az ország valamennyi borvidékéről. Az erős mezőnyben kiemelkedően jól szerepeltek a vörösborok.

A gálán átadták a legjobbaknak ítélt Quadris-díjakat, amit idén a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. 2013-as Tokaji Késői Sárgamuskotálya, a Bogdán Birtok Nagy-Somlói Primavera '13 rizlingszilváni bora és a villányi Polgárbor Kft. 2009-es Cabernet franc-ja kapta.

Forrás: MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.