Végre bezárják a világ legpocsékabb McDonald's gyorséttermét

Ha lenne ilyen, megkaphatná a Föld „legrosszabb” McDonald's üzletének címét, de szerencsére nem Magyarországon, hanem a bolygó távolabbi felén, Kanadában van ez az egység. Közel 40 évig üzemelt, de hamarosan véglegesen bezárják.

A McDonald's üzletekbe rendszeresen betérők viszonylag ritkán gondolnak arra, hogy olyan gyorsétteremben járnak, amelyet a II. világháború idején (1940-ben) alapítottak, és a létrehozóinak rengeteget kellett gürcölniük azért, hogy olyan márkát teremtsenek belőle, amely bárhol a világon azonos minőséget, bánásmódot kínál a vendégeknek, áll a promotions.hu  beszámolójában.

 

A főváros Ottawában működő étterembe közel 900 alkalommal hívták ki a rendőrséget csaknem négy évtized alatt, ami azt jelenti, hogy átlagosan kéthetente történt ott valami. Általában balhé, bunyó, sőt tömegverekedés, míg egy alkalommal egy mosómedve okozott pánikot.

A helyi rendőrség is sürgette az üzlet bezárását, és végre idén sikerült elérni, hogy ne hosszabbítsák meg a bérleti szerződését. Mivel véglegesen áprilisban húzzák majd le a rolót, addig még biztosan sor kerül ott jó néhány csetepatéra.

Az 1985-ben megnyitott gyorsétterem rossz hírére nincs különösebb magyarázat, egyszerűen csak a helybéliek annyira lobbanékonyak, hogy képtelenek nyugodtan egymás mellett állni a sorban. 2016-ban például egy férfi látszólag minden ok nélkül kiabálni kezdett az alkalmazottakkal, mire azok ki akarták küldeni az üzletből. A

A rendőrségnek mindeddig azt sikerült elérnie, hogy a 24 órás nyitva tartást csökkentették reggel 6-tól este 10-ig, ám ez sem jelentett megoldást az alapvető problémákra.

A tavaszi bezárás alighanem nagy megkönnyebbülést jelent a hatóságoknak.

 

Forrás: promotions.hu


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.