Villányban készült a legtöbb Pannon bor

(MTI) - Az utóbbi öt évben a villányi borvidéken hozták forgalomba a legtöbb, Pannon borrégió jelzéssel ellátott bort, a régió négy borvidékéről idén eddig 19 féle Pannon bor került eddig forgalomba - tájékoztatta a tisztújítás előtt álló borrégió elnöke az MTI-nek.

Schmidt Győző, a 2008-ban létrehozott szervezet elnöke arról számolt be, hogy 2011-ben 39, 2012-ben 32 bort forgalmaztak Pannon borrégió jelzéssel, ezek között 21, illetve 24 származott a villányi borvidékről. A legkevesebb bort a pécsi borvidék pincészetei látták el a régió jelzésével, és a szekszárdi borvidéken is évente 2-3 Pannon bor készült.
A Pannon borok mennyisége 2011-ben 8988, 2012-ben 8416 hektoliter volt, az idén - az eddigi adatok szerint - 7642 hektoliter régiós jelzésű bor kerül a polcokra.
A borrégió elnöke elmondta: a pécsi, villányi, szekszárdi és tolnai borvidéken néhány cég használja a Pannon nevet, mert így nagyobb mennyiségű, oltalom alatt álló eredetmegjelölésű (oem) bort tud piacra vinni. A Pannon borrégió előtt ma is nagy lehetőség, hogy az oem-kategóriában előrelépjen - tette hozzá.
Mint mondta, a borrégióban lehetőség van arra, hogy négy borvidék boraiból készült, házasított borokat minőségi borként forgalmazzanak. A borrégiónak a borvidékekhez képest előnye az, hogy a régióból származó, de máshol feldolgozott szőlőből készült bort nem lehet Pannon jelzéssel forgalmazni, míg egy borvidék esetében ezt megtehetik más tájegységben működő feldolgozók - magyarázta.
Így nem fordulhat elő, hogy Pannon név alatt olyan bort visznek piacra, amelyik nem felel meg a helyi termelők elvárásainak - jegyezte meg.
A Pannon borok piaci helyzetéről elmondta: minőségi borként palackonként 500 és 2500 forint között kerülnek a polcokra. Az export kapcsán a borrégió elnöke a bonyhádi Danubiana Kft. példáját említette, amelynek ügyvezető igazgatója is. A cég Pannon jelzésű fehér borait az Egyesült Államokban 9 dolláros áron kínálják az üzletek.
Schmidt Győző az elmúlt öt évet értékelve azt mondta, hogy a borrégió marketingterveit a pályázati források csökkenése miatt nem sikerült teljesen valóra váltani. A jövőben a Pannon Borrégió Top25 versenyt és egy Pécsett kiadott, ingyenes borászati, gasztronómia szaklap megjelenését tartják fontosnak, amelyet többek között a villányi, völgységi és szekszárdi hegyközség is támogat.


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.