Szüret Etyeken, a Continental Hotellel

Aki jártas a fővárosi hotelek körében, tudja, a Continental Hotel Budapest a Dohány utca lakója. Csakhogy mivel ott sosem voltak szőlőültetvények, a Pesthez közeli Etyek dombos lankáin viszont igen - így odatartunk szeptember utolsó szombatján szüretre, a hotel meghívásának eleget téve.

Bár már nem először van szerencsém Kálna István uram szőlősében szedni a termést a Continental Hotel Budapest jóvoltából (a Covid zord két évét kihagyva), de most is azon gondolkodom, miközben a buszból leszállva  a szőlőültetvény felé tartunk, mint már egy korábbi alkalommal: vendéglátónk türelme a végtelennel lehet egyenlő.

Totál amatőrök a szőlőben

Ugyanis ennyi amatőr szüretelőt rászabadítani egy tökéletesen karbantartott, profi módon kezelt ültetvényre - elég merész vállalkozás. A szőlősorok tulajdonosa, a Kálna Pincze alapítója viszont angyali türelemmel magyarázza el századszor is, melyik a tőke, hol van a kacs, emitt meg a láda, ahová majd kerülhetnek a leszedett fürtök.

 

Három sorra "szabadít rá" minket etyeki vendéglátónk, igaz, hozzátenném, ha enyém lenne ez az eszményi adottságokkal megáldott szőlős, ezt a tatárrohamot én nem vállalnám be. Ugyanis a pesti szálloda üzleti partnerei és a velük érkező gyerekek, kutyák vidáman, ámde teljesen hozzá nem értő módon cikáznak fel-alá a tőkék között (magamat is beleértve), és ilyen párbeszédek foszlányai érkeznek a szőlő lenyesése, a levelek cincálása közepette: "Most hallottam, hogy ez szürkebarát, de az nem egy szürke színű szőlő?", meg: "Igazi vin.vin helyzet: mi apával a fenti fürtöket nyessük, te meg, kicsim, ott lent az alsókat", meg: "Az anyját, milyen éles ez az olló, rohanok előre a vízhez, mert elnyisszantottam az ujjamat".

Szerencsére nem tudunk túl nagy kárt okozni a szőlősben, mert a javát mert előttünk leszedték sokkal hozzáértőbbek, így amikor végzünk az inkább közös szórakozásnak nevezhető munkával, elindulunk lefelé a hegyről, hogy odaérjünk, amihez mindnyájan igazán értünk: eszünk-iszunk, élő muzsikára mulatunk a Kálna Pincze árnyas kertjének hűvősében.

Igazgatói köszöntő finom falatok, dolgos munka kíséretében

Mielőtt hozzálátnánk a terített asztalok felszámolásához, Géher Zoltán, a négy csillag superior minősítésű Continental Hotel Budapest igazgatója, a Zeina Hotels Brand Managere köszönti a vendégeket, aki többek közt elmondja, házaik idén nyáron jól teljesítettek - a Dohány utcai egységen kívül a lánchoz tartozik még a Prestige Hotel Budapest, valamint a Boutique Hotel Budapest -, a Continental-ban pedig az ősztől sem félnek, hiszen már most látják az októberi foglaltságot, és eddig 90 százaléknál tartanak.

Bemutatta a szálloda régi és új munkatársait is, többek közt Barka Áron executive chef-et, aki a nyitás óta van velük, és aki most a Kálna Pincze kertjében a fogadásért is felel. Majd azzal zárta köszöntőjét a szállodai körökben ismert és elismert szakember, hogy mindenkinek jó étvágyat kívánva arra kérte az egybegyűlteket, aki tud állást kereső felszolgálót, karbantartót, szobalányt vagy recepcióst - nyugodtan küldheti hozzájuk, mert e pozíciók esetében mindig van munkaerőfelvétel.

A finom ételek, a Kálna Pincze mélyéről előkerült némi pezsgő is - hiszen ez a Kálna borászat egyik féltett és többszörösen díjazott kincse -, majd "Legurult a szőlő a hegyről!", felkiáltással rohannak körbe menyecskék - mint kiderül, ilyenkor tapos a hordókban a falu apraja, nagyja. Szerencsére itt nem kell, csak nagy lendülettel dobálni befelé a frissen szüretelt fürtöket a hordó mélyére, hogy elkészülhessen a friss, zamatos must, az idei pezsgő alapanyaga, és ahol a finom édes nedüvel megtöltött üvegeket mindenki maga címkézheti fel.

Még egy utolsó séta a Kálna Pincze karakteres borait és rangos díjakat elnyert, különleges pezsgőit bemutató pezsgőmúzeumban, ahol maga a házigazda mutatja be a kiállítási darabokat, és ahol durran ismét a pezsgősdugó, különleges tételek kóstolásra is sor kerül.

A buszon hazafelé elcsendesik a vendégsereg, kicsit mindenkit hatalmába kerít a jó borok, a szép pezsgők, és a finom falatok utáni jó érzés, nyugalom. 

Jövőre veletek ugyanitt, köszönjük Continental Hotel Budapest az idei meghívást.

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.