Annyi év után ismét Tupoljev a Ferihegyen

Hihetetlen látvány fogadja azokat az utasokat, akik ezekben a napokban utaznak a Budapest Airport 2B Termináljáról: az új utasmólónál egy hibátlan Malév-festésű Tupoljev Tu-154B2 típusú repülőgép áll az egyik utashídon. A különös látvány nem érzéki csalódás; az Aeropark a nemrégiben felújított repülőgépet oktatási célból kölcsönadta a repülőtéri közösségnek - újságolta hétfőn a Budapest Airport.

A szóban forgó Tupoljev Tu-154-es a HA-LCA lajstromjelet viseli; ez volt az első, a repülőtéri zsargonban csak „nagyvasnak” becézett utasszállító repülőgéptípus, amely megjelent a Malév flottájában. Mindez 1973. szeptember 5.-én történt, vagyis a típus most ünnepli magyarországi pályafutásának 45. évfordulóját. A HA-LCA-t annak idején a Dr. Fülöp András főpilóta vezette személyzet hozta Magyarországra, így a múzeumi gépet néhány nappal ezelőtt átkeresztelték a legendás Malév-kapitány emlékére, és nevét a gép orrára festették.

A múzeumi Tu-154-est az elmúlt hónapokban az Aeropark által verbuvált önkéntesek festették vissza az eredeti színekre, míg a Lufthansa Technik a festőhangárt biztosította a munkához. A repülőgépből jelenleg hiányoznak a régi Kuznyecov NK-8-as típusú hajtóművek, ezek beszerzése folyamatban van. A Tu-154-es típusból már csak néhány „M”-változat repül a világon, elsősorban Oroszországban, Kínában és Észak-Koreában.

A veterán Malév-gép egészen váratlanul talált új szerepre a Budapest Airportnál, miután az Aeropark nagylelkűen kölcsönadta a gépet; a 2B oldali utasmólón az új utashidak üzemeltetését gyakorolják rajta a földi kiszolgálók. A veterán nagyvasat felvontatták az állóhelyre, és a Thyssen-Krupp cég által Spanyolországban gyártott mozgó utashidakkal a repülőtéri személyzet tagjai a dokkolást gyakorolják. Ez a megoldás mindenkinek előnyös, hiszen egyetlen légitársaság sem tud oktatási célokra repülőgépet kölcsönözni a flottájából, a múzeumi gépen viszont nyugodtan lehet gyakorolni. Nem utolsósorban pedig a különleges látvány az előtéren egyben reklámozza a ferihegyi szabadtéri repülőgép múzeum, az Aeropark szolgáltatásait és népszerű autóbuszos repülőtér látogatásait.

A Tupoljev Tu-154B-2 változat érdekessége, hogy annak kifejlesztésében éppen a Dr. Fülöp András által vezetett csapat működött közre, szovjet mérnökökkel együtt, a Malév igényei szerint. Ez azt jelentette, hogy a gép robotpilótáját alkalmassá tették az ICAO II-es kategóriájú műszeres leszállító berendezés jeleinek vételére, valamint az eredetileg ötfős személyzetet három főre csökkentették. Korábban a Tu-154-es kabinjában kisebb brigádértekezletet lehetett volna tartani, hiszen a kapitány és az első tiszt mellett dolgozott még navigátor, rádiós tiszt és fedélzeti mérnök is. A B-2 változatban a pilóták javarészt átvették a navigálás és a rádiózás feladatát, de megmaradt harmadik tagnak a fedélzeti mérnök.

Az Aeropark Tu-154-ese várhatóan még néhány hétig látható lesz a 2B Terminál légi oldalán.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.