Az egyik legmodernebb Boeing a Travel Service flottájaban

A Travel Service csütörtökön vette át az első, 737-8 Max típusú repülőgépét. További 38-ra van megrendelése a Boeingtól. Ez a típus a Boeing legújabb repülőgépe a 787 Dreamliner üzembe állítása óta, és rengeteg fejlesztést átemeltek a Dreamliner típusról a már jól bevált 737-es legújabb generációjának tervezésekor - újságolta csütörtökön a légitársaság.

Mindez miért jó az ön utasának? A 737-800-hoz képest a 737-8 Max útvonaltól függően 11-20%-os üzemanyag megtakarítást és ugyanennyivel kevesebb szén-dioxidot, valamint 50%-kal kevesebb nitrogén-dioxidot bocsájt ki, de még a közvetlen versenytársak gépeihez képest is – ülések számától függően – 2-5%-kal alacsonyabb fogyasztást érhetünk el. Az alacsonyabb fogyasztás mellett a hatótávolság is megnőtt, így olyan közkedvelt úticélok válnak elérhetővé Magyarországról a következő években, mint pl. a Zöld-Foki Szigetek, Kenya, vagy Zanzibár.

Az átlagos zajterhelése is több decibellel csökkent az új típusnak, amivel leginkább a reptér közelében élők járnak jól. 2018-ban további 5 repülőgép átvételére számít a légitársaság, majd a teljes flotta megújul 2022-ig, és a világ egyik legfiatalabb flottájával rendelkező charter légitársasággá válik a Travel Service - közölték. Travel Service is eddigi legjobb évét zárta 2017-ben, mind az árbevétel, mind az utasszám tekintetében. A főszezonban Budapestről két repülőgéppel szolgálták ki az utazási irodák igényét, a hét minden napján teljes kihasználtság mellett, sokszor még éjjel sem pihentek a kollégák, és a gépek.

Az utazási irodák a Travel Service-zel az alábbi nyaraló helyekre indítottak járatokat Budapestről: Antalya, Tel Aviv, Sharm el-Sheikh, Hurghada, Rodosz, Palma de Mallorca, Zakinthosz, Heraklion, Korfu, Karpathosz, Kefallinia, Burgasz, Khánia, Debrecenből pedig Zakithosz, és Korfu volt elérhető. Legnagyobb partnereink, úgy mint az Ibusz, Neckermann, Kartago Tours, Anubis Travel, Sun&Fun, Robinson Tours, Budavár Tours, Taurus Reisen, Unitravel, Blue Sky, stb. utasai mellett 2017-ben szállítottunk filharmónikus zenekarokat, sport csapatokat, ásványkincs kitermelő vállalatok alkalmazottait, és idén is várjuk további vállalatok, utazási irodák jelentkezését akár egy céges hétvége, akár egy hosszabb nyaralás megszervezésére 100-190 fő között. Folyamatosan vizsgáljuk az újabb úticélok adta lehetőségeket, hamarosan véglegesítjük a 2018 nyári menetrendünket is.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.