Érinti-e a magyar utazókat a Katar körül kialakult helyzet?

Mint arról számos hírportál beszámolt a napokban, több arab ország függesztette fel diplomáciai kapcsolatát az Öböl-menti országgal arra hivatkozva, hogy Katar a terrorizmust támogatja.  A sort nyitó Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom valamint az Egyesült Arab Emírségek után Jemen és Líbia is ekképp járt el. Az intézkedések a légi közlekedést is érintik.

Mint arról a Euronews beszámolt, a szomszédos Bahrein azzal vádolja Katart, hogy Iránhoz köthető terrorista csoportokat támogat, míg az egyiptomiak úgy vélik, hogy a betiltott Muzulmán Testvériség mozgalom mögött állnak. Katar külügyminisztériuma szerint alaptalan a vádak, így az intézkedések is indokolatlanok. Az USA és Irán a helyzet diplomáciai rendezésére szólította fel a feleket. A Financial Times értesülései szerint a vádaskodás mögött az húzódhat, hogy a katari uralkodócsalád Irakban elrabolt tagjaiért az ország egymilliárd dollár váltságdíjat fizetett ki. Az összegről az említett államok azt gyanítják, hogy terroristákhoz jutott.

A politikai játszma odáig mérgesedett, hogy az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd Arábia és Bahrein a tengeri, földi összeköttetés mellett a légi közlekedést is felfüggesztette szomszédjával. Utóbbival kapcsolatban megkerestük a Qatar Airways-t is. A Magyarországról és vonzáskörzetéből jelentős mennyiségű utast szállító légitársaság munkatársai hivatkozva a Qatar Airways honlapján is megjelent figyelmeztetésre elmondták, hogy további intézkedésig a három fenti országba, valamint Egyiptomba közlekedő járataikat felfüggesztették.

Az érintett utasokat igyekszik a légitársaság más módon eljuttatni úti céljukig, vagy visszatérítik a teljes viteldíjat, illetve díjmentesen módosíthatják foglalásukat a desztinációhoz legközelebb eső, másik Qatar Airways úti célra. A légitársaság egyebek mellett a szaúdi Jeddah-ból az Oman Air közreműködésével szervezett három charter járatot az ott rekedt utasok Maszkaton történő hazaszállítása érdekében. Nem megerősített források szerint a Maldív-szigetek is beállna a diplomáciai és közlekedési kapcsolatot megszüntetők sorába. A légitársaságnál ezt határozottan cáfolták. Hozzátették azt is, hogy a kialakult — reményeik szerint 1-2 napnál tovább nem tartó — helyzet nem sok magyar utast érint, mivel jelentős részük Dohán keresztül elsősorban Ázsia felé utazik.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.