Fél a repüléstől? Segít az easyJet!

Minden hatodik ember fél a repüléstől – ennek oka legtöbbször a klausztrofóbia, valamint a turbulenciától, fel- és leszállástól való szorongás. Az easyJet kétnapos kurzusain tapasztalt trénerek és pilóták segítségével eddig 2000 utas lett úrrá a félelmein.

Az easyJet két évvel ezelőtt indította el Fearless Flyer nevű kurzusát Liverpoolban, hogy segítsen utasainak leszámolni a repüléstől való félelmeikkel. A tanfolyam első napját a résztvevők még a földön töltik, ennek során Lawrence Leyton fóbiaszakértő és az easyJet egyik tapasztalt pilótája eloszlatja a repüléssel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, valamint hasznos technikákat tanít az idegesség leküzdéséhez. A második napon aztán egy egyórás próbarepülés alatt élesben is tesztelhetik a megszerzett tudást a résztvevők.

„El sem hiszem, hogy fel mertem ülni egy repülőgépre. Az elmúlt hét évben végig irtóztam a repüléstől, és még tegnap sem gondoltam volna, hogy lesz elég bátorságom a felszálláshoz. Viszont a kurzus remek volt, és a tanult technikáknak köszönhetően végre félelem nélkül repülhettem. Most már őszintén várom a családi vakációt!” – mesélte Sara Bell, a kurzus egyik résztvevője.

„Akár extrém fóbiáról, akár enyhe idegességről beszélünk, a repüléstől való félelem jelentősen korlátozhatja az érintettek szabadságát. Nem tudják meglátogatni a családjukat, nem mehetnek üzleti utakra vagy távolabbi nyaralásra. A kurzus révén sokak számára nyitottunk meg új lehetőségeket, hiszen a résztvevők 95 százaléka a tréning után félelem nélkül száll fel a repülőgépre. Ausztráliából és Argentínából is kaptunk már köszönőlevelet” – mondta Mark Wein, az easyJet Fearless Flyer kurzusainak vezetője.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.