Gran Canariára, Malagára és Billundba is repül télen a Ryanair

A Ryanair csütörtökön bejelentette eddigi legnagyobb Budapesti téli menetrendjét a 2016-os évre, és idén 16%-kal kívánja növelni budapesti utasforgalmát.

Nagyobb szeletet kér a tortából a Ryanair, aki a tavalyi 2%-os növekedésnél jóval nagyobb lehetőségeket lát idén a budapesti utasforgalomban, hiszen mintegy 16%-os növekedést remél a 2016-os évben.

"Nagy örömmel mutatjuk be eddigi legnagyobb budapesti 2016-os menetrendünket, mely 2 új járatot tartalmaz Berlinbe és Nürnbergbe, 3 új téli járatot Billund-ba, Gran Canaria-ra és több járatot Brüsszelbe és Rómába. Ez évi 1,8 millió utast és 1350 állást jelent Budapesten, ahol 16%-kal növeljük az utasforgalmat."- nyilatkozta Budapesten Kenny Jacobs, a Ryanair marketingigazgatója.

A magyar fogyasztók és a Magyarországra érkező látogatók 19 úticél és heti 110 járat közül válogathatnak Budapesten 2016 telén és további szolgáltatásoknak örülhetnek. A Ryanair továbbra is erősen növekszik Magyarországon és Kelet-Európában és élménnyé varázsolja az utazást "Always Getting Better" programja által. Sok mindenen változtattunk, nem csak több járatot indítottunk, de a szolgáltatásokon is javítottunk. Csak a weblapot háromszor változtattuk, új mobil applikációt, javítottunk a családi, csoportos és üzleti szolgáltatásainkon, új fedélzeti belteret és új légikísérő-egyenruhánk van - fűzte hozzá a Ryanair marketingigazgatója. Ez utóbbi kicsit Lufthansa-s-ra sikerült, jegyezte meg a sajtó egyik képviselője, mire Jacobs tréfásan azt válaszolta, hogy nem a Lufthansa kieső járatait kívánják helyettesíteni.

Irországban érthetően 48 %-os a piaci részesedése a légitársaságnak, Olaszországban és Belgiumban 26%-os ez az arány, Magyarországon pedig most megcélozták a 16%-os részesedést. Kenny Jacobs Magyarországot és a környező országokat is, kiemelve Romániát és Bulgáriát, versenyképes piacnak látja. Jelezte, hogy Budapest kulcspiac lesz az elkövetkezendő években is, ahol hihetetlen alacsony árakat tudnak biztosítani. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2012 óta Budapesten jelen levő légitársaság 5 év alatt 6 millió utasforgalmat bonyolított le.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az új, 2016-os budapesti téli menetrend alkalmából 100.000 ülőhelyet bocsátanak most ki európai hálózatukon belül 6.199 Ft-os kezdő áron, melyek hétfőig (március 7-ig) foglalhatók a Ryanair weboldalán.

"A versenytársakkal összehasonlítva a viteldíjak nálunk a legalacsonyabbak (47 Euro/fő), az utasonkénti költségeket is a legalacsonyabban tartjuk (29 euro/fő). A kedvező árainkhoz hozzájárul az olaj alacsony ára is, azonban az a politikánk, hogy mi ezt továbbadjuk az utasoknak az alacsony viteldíjakon keresztül. Alacsony viteldíjak és nagyobb választék" - ez a koncepciónk, tette hozzá a Ryanair szakembere.

Szerkesztőségünk kérdésére, hogy mi alapján választották a két új állandó úticélt, Jacobs kitért rá, hogy folyamatosan kutatják, hogy mik a legkeresettebb úticélok, és a berlini járatra már nagy szükség volt (a Wizz Air-nek például jelenleg nincs is járata Berlinbe), a nürnbergi járat nyitását pedig elsősorban az autóiparra épült üzleti turizmus tette szükségessé. Folyamatos kapcsolatot tartanak a külpiacokkal, így a Magyar Turizmus Zrt. külképviseleteivel is, így pontosan látják, hogy mik az igények.

 

 

Forrás: Vendég&Hotel Online


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.