Gyorsabban elérhető lesz Eger

A munkahelyteremtést és az ehhez kacsolódó közlekedésfejlesztést - amely a turizmust is szolgálja - állítják középpontba Egerben, a város déli részén.

Ez volt a témája a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az egri önkormányzat közös szakmai fórumának, amelyet vállalkozóknak tartottak. A találkozóval kapcsolatban Rátkai Attila, Eger főépítésze lapunknak elmondta, hogy elkészült a település déli iparterületének a városrészre vonatkozó szabályozási terve, amely további beruházásokra, a fejlesztésekre teremt majd konkrét lehetőséget. Így például lehetővé válik, hogy más irányból is megközelítsék az Eger-patak és a vasút közötti területrészt, amely eddig "elzárt" volt a városban.

A szabályozási terv - egyebek között - a turizmust segítő kerékpár-hálózat létrehozását is segíti, amely csatlakozhat majd Eger már meglevő nagy úthálózataihoz. Például azt is tartalmazza, hogy Eger déli részén, a várostábla közelében levő úgynevezett K2-es út felüljárója mellett kerékpárutat alakítsanak ki - hangsúlyozta a szakember. A kerékpárút-hálózat fejlesztéséhez szükséges támogatásra pályázott az egri önkormányzat. Ha elnyerik a támogatást, akkor előtérbe kerül a déli városrészen Egerszalókkal, az északi részen pedig Felnémettel, majd Felsőtárkánnyal való összeköttetés. Mindez a fejlesztés turisztikai szempontból is fontos. Az említett szabályozási terv azt is elősegíti, hogy az országos szabályozást figyelembe véve, Eger adottságai alapján tovább növeljék a beépítésre kerülő területeket.

Rátkai Attila arról is tájékoztatott, hogy a már említett K2-es egyik irányban Andornaktályával köti össze a várost, onnan pedig tovább a Zsóry-fürdőről nevezetes Mezőkövesddel, illetve Füzesabonnyal. A másik irányban pedig - a 25-ös főközlekedési utat érintve - Egerszalókra, Demjénbe a gyógyfürdőkhöz juthat el gyorsan az érdeklődő vendég. Hosszan évekig tartó várakozás után az idén nyáron elkezdődött Egernek az M3-as autópályával való összekapcsolását jelentő két sávos, M25-ös út építése. Az első ütemben Füzesabonytól Maklárig 2,6 kilométer hosszan alakítják ki az utat. A második ütemben pedig Maklártól Eger déli részéig, - a települések elkerülésével - folytatják az összeköttetést. Két évvel ezelőtt felülvizsgálták, hogy az említett út miként csatlakozik majd a hevesi megyeszékhely úthálózatához. Eszerint a K2-es környékén körfogalmi csomópontot alakítanak ki és majd onnan juthatnak el az autópálya felől érkező járművek a Kistályai-, illetve az Eger belvárosába tartók a Mátyás király út irányába.

A főépítész véleménye szerint Eger közvetlen összekötése az M3-as sztrádával jelentős előnyökkel jár. Ezzel a hevesi megyeszékhely még gyorsabban lesz elérhető Budapest, Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen felől különböző rendezvényekre, konferenciákra. Emellett kedvezően hat majd a város turizmusának, iparának és kereskedelmének fejlődésére is. A kerékpárút-hálózat létrehozása pedig lehetővé teszi, hogy kétkerekű járművekkel is gyorsan elérhessék a látogatók például a közkedvelt egri strandot, az egerszalóki gyógyfürdőt, vagy a Felsőtárkányt és ezen keresztül a Bükköt. Hosszabb távon pedig megfelelő csatlakozással a Tisza-tavat is.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.