hirdetés
hirdetés

Jelentősen visszaesett idén a hazai charterforgalom

A korábbi évekhez képest nagymértékben csökkent a charterutasok forgalma Magyarországon. A változás nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben is érezhető volt. A forgalom egy része menetrendi járatokra terelődött át. 

hirdetés

Már 2016 első felében lehetett érezni, hogy ez nem lesz túl jó év a kiutazó charterforgalom szempontjából Magyarországon. A most összesített adatok igazolják a korábbi félelmeket. 

2016 első 11 havi adatai alapján elmondható, hogy a ferihegyi repülőtérről induló, charterjáratokat üzemeltető légitársaságok közül a Travel Service, a Freebird Airlines, a Corendon és az Enter Air utasforgalma az előző év ugyanezen időszakához képest csökkent, egyedül az Aegeannél regisztráltak növekedést. Az Aegean utasforgalom-bővülésének oka, hogy ismét erős volt az érdeklődés a görög szigetek iránt, pont fordítva, mint a török a nyaralóhelyeknél, ahova például a Freebird Airlines és a Corendon repült. Egyiptom, Tunézia és Törökország irányába jelentősen csökkent a charterforgalom, ezzel párhuzamosan sokkal többen utaztak viszont az Olaszországba, Spanyolországba és Portugáliába közlekedő diszkont légitársaságok járatain. A Wizz Air és a Ryanair által repült útvonalakon igen nagy volt az érdeklődés idén nyáron. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy az egyiptomi Hurghadába a közelmúltban indított menetrendszerinti járatot az Air Cairo légitársaság, és ezen a járaton több utazásszervező is bérel helyeket, ők tulajdonképpen lefoglalják a járat kapacitásának legnagyobb részét. Ez a járat annyira jó töltéssel üzemel, hogy jövő tavasztól már hetente kétszer fog közlekedni.

A budapesti repülőtér charterforgalma idén nagymértékben csökkent a korábbi évekhez képest. Míg 2012-ben – az utolsó MALÉV-évben – 403.964 charterutasa volt a Budapest Airportnak, addig 2013-ban már csak 352.080, 2014-ben kissé több, 371.845, 2015-ben 368.421, míg az idei első 11 hónapban csupán 280.463 charterutas fordult meg a budapesti repülőtéren. Ez várhatóan az év végére sem vagy csak nagyon nehezen fogja elérni a 300 ezret.

A debreceni repülőtérnek idén 19.500 charterutasa volt, míg tavaly 25.000, amelyben benne vannak a bejövő német utasok, valamint a zakynthoszi, a krétai, a korfui, a burgaszi és az antalyai utasok is. A jelentős visszaesés zömmel a török helyzetnek tudható be, és a mostani helyzetet elnézve sajnos a jövő év sem sokkal reménytelibb – nyilatkozta lapunknak Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

A sármelléki Balaton Airportról az idén nem közlekedett üdülőjárat külföldre, míg egy évvel ezelőtt volt egy antalyai járat.

A hazai piacon legjelentősebb charterlégitársaságtól, a Travel Service-től a szezon végén megkaptuk az idén nyári, ténylegesen megvalósult chartermenetrendet. Ebből kitűnik, hogy idén 11 desztinációba 24 járatot közlekedtetett a légitársaság.

Nap Úti cél Járatlánc nyitó járata Járatlánc utolsó járata Utazási iroda
         
DAY 1 BUD - BURGASZ - BUD 27.jún 05.szept Robinson Tours
         
DAY2 BUD- BURGASZ-BUD Június.21. Szeptember.6. IBUSZ
DAY2 BUD- ZAKINTOSZ-BUD Június.14. Szeptember.27. IBUSZ
         
DAY3 BUD- HERARKLION-BUD Június.15. Szeptember.28. Anubis
DAY3 BUD- RODOSZ-BUD Június.15. Szeptember.28. Anubis
DAY3 BUD- HERAKLION-BUD 22.jún Szeptember.28. IBUSZ / Kartago Tours
         
DAY4 BUD- KARPATOSZ-BUD Június.16. 29.szept IBUSZ
DAY4 BUD- MALLORCA-BUD Június.16. Szeptember.22. IBUSZ
DAY4 BUD- RODOSZ-BUD Június.16. Szeptember.29. IBUSZ
DAY4 BUD- ZAKINTOSZ-BUD Június.16. 15.szept IBUSZ
DAY4 BUD- ZAKINTOSZ-BUD Június.16. 22.szept Neckermann
DAY4 BUD- MALLORCA-BUD Június.16. Szeptember.22. Neckermann
         
DAY5 BUD- ANTALYA-BUD 24.jún Szeptember.323. SUN & FUN
DAY5 BUD- ZAKINTOSZ-BUD Június.17. Szeptember.30. IBUSZ
DAY5 ZAKINTOSZ - DEBRECEN - ZAKINTOSZ Június.17. 09.szept IBUSZ
DAY5 BUD- KEFALÓNIA-BUD Június.17. Szeptember.23. IBUSZ
         
DAY6 BUD- CORFU-BUD Június.18. Szeptember.24. IBUSZ
DAY6 CORFU - DEBRECEN - CORFU Június.18. Szeptember.17. IBUSZ
DAY6 BUD- CORFU-BUD Június.18. 17.szept Neckermann
DAY6 BUD- HERAKLION-BUD Június.18. 24.szept Neckermann
DAY6 DEBRECEN - HERAKLION - DEBRECEN 25.jún Szeptember.3. Neckermann
         
DAY7 BUD- HURGHADA-BUD 29.máj November.6. Anubis / Kartago Tours
         
DAY7 BUD- CHANIA-BUD Június.19. Október.2. IBUSZ
         
DAY7 BUD- HERAKLION-BUD Június.19. Október.2. IBUSZ
(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai