Csúszó határidők a berlini reptéren

Mikor már minden légitársaság az átköltözés gyakorlati részleteit tervezte, hat héttel a nyitás előtt vált ismeretessé, hogy mégsem nyílik meg az új Berlin Brandenburgi repülőtér júniusban, és olyan jellegű beruházások hiányoznak még, amelyek várhatóan csak 2013 márciusára teszik lehetővé a nyitást.

Az eredetileg 2011 novemberéről idén júniusra tolt repülőtérnyitáshoz minden készen állt, a költözködésig bezárólag és természetesen az üzemelő légitársaságok a nagy forgalmú nyári menetrendre külön járatokat, sűrítő forgalmat és egy sokkal nagyobb volumenű charter tevékenységet terveztek be. A nyilvánvaló pénzügyi zavar sorozat legnagyobb vesztese a hazai fuvarozó Lufthansa volt. Lépcsőzetesen volt kénytelen az új menetrendjét törölni, kapacitását csökkenteni, ami a tegeli repülőtéren komoly forgalmi káoszt is eredményezett. Az új járatokra foglalt minden utasát ki kellett értesítenie, új járatszámmal, indulási idővel, a régi reptéri checkin time-al, egyenként kellett mindenkit értesíteni és újra kellett nyomtatni az összes E-Ticketet.

Nem járt jobban a svájci SWISS sem. Azonos problémával küszködve, utasainak figyelmét fel kellett hívnia arra sajnálatos tényre, hogy az on-line check-in, csak hosszabb várakozással oldható meg Tegelen.

Az Air Berlin szintén minden helyfoglalását visszaírta Tegelre és mivel az idő halad, de a harmadik 2013-as megnyitási dátumban már nem bíznak, így a téli menetrendjüket is Tegelre írják ki és a 2013-as nyári menetrend publikációját is halasztják, amennyire csak lehet.

Az Easy Jet napi járatszámát Baselbe ötre emelte volna, de Tegelről ez nem lehetséges, így kénytelen volt megelégedni napi 3 frekvenciával. Németországi igazgatójuk kiemelte, hogy szerinte egy új 2012 nyári menetrend publikációja a jelen körülmények között teljesen felesleges, mert a további esetleges csúzsás csak bonyolítaná. Szerinte az új repülőteret meg kell nyitni amikor lehet, és a járataikat a lehetőség függvényében lépcsőzetesen fogják csak átcsoportosítani. Elhatározásukhoz bírják a Lufthansa és az Air Berlin egyetértését is.

A legkönnyebben a Skywork Airlines jött ki a problémából. Ők továbbra is Schönefeldről üzemelnek Bernbe napi két járattal és megvárják a repülőtér teljes befejezését, mely után a kapott árajánlat függvényében döntenek a folytatásról, vagy átköltözésről. Döntésük azért is előnyös, mert Tegelen a hazai zászlós fuvarozó és Air Berlin üzemelés miatt a komoly forgalmi káosz, mely előre borítékolható volt, máris bekövetkezett.

Külön fejezetet érdemel a Star Alliance tagok reakciója, akik teljesen értetlenül állnak az immáron második elmaradt repülőtérnyitás előtt. Korábban minden tájékoztatás és információ, valamint az előkészületek sora, arra mutatott, hogy financiális nehézségek nincsenek és Berlin Brandenburg időben megnyílik. A jelenlegi helyzet, mely nem kevés költségeket zúdított a fuvarozók nyakába, további problémákat okoz, hogy az elmaradt nyitás miatti többletköltségeket (több százmillió EUR) szándékukban áll a repülőtérre terhelni. A pénzügyi nehézségek sora immáron politikai probléma is, ahol sajnos szintén nem reménykednek egy rapid megoldásban és reálisnak tartják a jövő nyári nyitást, de addig még számtalan nehéz feladat megoldása hátra van.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.