Mi nőtt még az utasszámnál is nagyobb mértékben tavaly a Ferihegyen?

1 037: ennyin múlott, hogy a ferihegyi repülőtér nem 10,3 millió utast szolgált ki 2015-ben, Nem nagy különbség, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazatója szerint ez az év végi Lufthansa-sztrájk hozománya. De ennek híján is fennállásának legnagyobb utasszámát könyvelhette tavaly a repülőtér. A jövő pedig egészen fényesnek tűnik - tudtuk meg a vezérigazgatótól péntek reggel, a SkyCourt-ban szervezett sajtóreggelin.

A ködös péntek reggelen viszonylag eseménytelennek tűnő forgalmi előtér látványából kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, különösen a számok ismeretében; a kora reggeli járatok tucatjai már rég elmentek, egyikük másikuk már a visszautat repüli a jellemzően európai, point-to-point desztinációkról. Ezek utasainak száma nagyot nőtt tavaly, jelentősen hozzájárulva a 2014-hez képest 1,2 millióval több utashoz. A Budapest Airport 12,5%-os növekedésével maga mögé utasította Bécset (1,5%), Varsót (6,1%) és Prágát (7,4%). Ennyi desztináció (95) ennyi légitársasággal (44) még nem volt elérhető a BUD szerint.

Móló és VIP-váró

A fejlődés itt nem ér véget. Ha az A és B terminálok elérik 15 millió utasnyi kapacitáshatárukat, elkerülhetetlenné válik az utasforgalmi épület bővítése - mondta Lammers. Ez vélhetően egy 2018-nál távolabbi időpont, amikorra 12 millió utasra számít a BUD. A tervek szerint eddigre már áll a 2B terminál és a SkyCourt találkozásánál nyúlik az előtér betonjára nyúló móló. A nem-schengeni utasokat kiszolgáló épületrész egyfelől kiváltaná a fapados „bódéváros” ide eső részét, másfelől állóhelyül szolgálna a széles törzsű gépek számára, akár az A380-asnak is - ismertette Jost Lammers. A móló építésének 2016-ra tervezett megkezdéséhez zöld utat jelent, hogy a 2012-ben megszerzett építési engedély folyamatosan megújíttatta a repülőtér. Az eredetileg a 2A és a SkyCourt közé tervezett kettes számú mólóra azonban még várni kell, ezen a fertályon maradnak a fapadosok külső kapui. Ugyanakkor még idén kialakítanak egy VIP-várót a 2A terminálon a nagyon igényes, a repülőtérre utolsó pillanatban érkezni szerető és az igényüket finanszírozni is képes utasok számára. „Naponta 15 ilyen utasunk van” - mondta Lammers. A saját biztonsági ellenőrzéssel rendelkező várónak már kijelölték a helyét. Ezzel párhuzamosan marad az 1-es terminálnál a magán gépeket fogadó GAT is, mivel a 2A-n nyíló várót a menetrend szerinti utasoknak szánják.

Felívelőben a hagyományosok

Vélhetően a prémium utasok számottevő része a hagyományos légitársaságok valamelyikén utazik, melyek 2015-ben szintén jelentősen bővíttették kapacitásaikat. Példaként az Emirates Boeing 777-esre váltását vagy az Air Transat megjelenését idéznénk. Idén a számos diszkont légitársasági járatnyitás mellett a British Airways, LOT, Qatar Airways, airberlin növeli járatai számát, típust vált a Swiss (A319 helyett az Embraer CSeries jár). A széles törzsűek kínálatát az Air Canada Rouge növeli június 10-én induló torontói járatával. Még tavaly decemberben látotta napvilágot az Ex-Yu Aviation portálon, hogy a szlovén Adria Airways egy gépét Budapesten állomásoztatná, mellyel nyugat-balkáni járatokat repülne. Jost Lammers szerint ez egy továbbra is ellátatlan piac, ahova a fapadosok gépei túl nagyok, de az Adria kisebb gépei ideálisak lennének egy Tirana, Pristina, Ljubljana útvonalra. Az ügyben döntés még nem született.

Nem csak a módosabb utasok költik a pénzüket a SkyCourt üzleteiben - derült ki abból, az utasforgalom növekedési mértékét is meghaladó kereskedelmi forgalombővülésből. 20% növekedéssel 110 millió eurós forgalmat bonyolítottak. Idén további üzletek nyitását tervezik. Szintén fejlesztik a biztonsági ellenőrzést. A néhány hónapos próbaidőre érkezett testszkenner mellé további 5-6 berendezés beszerzését tervezi 2016-ban a repülőtér.

Egy szálloda, ezernyi parkolóhely

„Soha nem voltunk ilyen közel hozzá” - válaszolta Lammers a repülőtéri szálloda építését firtató kérédsünkre. Ágazati pletykák szerint az Ibis üzemeltetné a tervek szerint 2017-ben nyíló három csillag pluszos, 140 szobás szállodát. Értesülésünket Jost Lammers nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni. Azt azonban elárulta, hogy a szálloda moduláris szerkezetű lesz, bővíthető, amennyiben a kereslet nagyobb kapacitást kíván majd. A konferenciatermekkel is felszerelt hotel a mostani taxiparkoló helyén állna, melyet áthelyeznének. Nem ez az egyetlen változás a repülőtéri parkolás rendjében. Idén és 2017-ben újabb ezer férőhely létesülne. (Erről lásd keretes írásunkat!) Hogy miből telik majd a sok-sok fejlesztésre? „15-20 millió euróval tudunk a fejlesztésekhez hozzájárulni” - közölte Lammers.

A Kartago Tours szaksajtó számára nyilvános, január 7-i katalógusbemutatóján ismertették a BUD illetékesei a repülőtéri parkolás idei és 2017-ben tervezett változásait. Ezek szerint a termináltól legtávolabb fekvő Holiday Parkoló 250 aszfaltozott férőhellyel bővül. közvetlen mellette létesül egy murvás parkoló 600 hellyel olcsóbban mint a burkolt terület. A parkolóból a terminálig vezető út elő tetőt kap. A parkoló területén csomagkulik állomásoznak majd. Az egy osztállyal magasabb kategóriájú és a terminálhoz pár méterrel közelebb fekvő Holiday Plus parkolóban 160 új hely létesül és szintén fedett sétány köti majd össze az utasforgalmi épülettel.

A 2017-re felépíteni tervezett a repülőtéri szálloda azon a placcon áll, ahol ma a Főtaxi autói várnak. A reptérrel szerződött taxiknak külön parkoló épül a terminálhoz bejövő út Vecsés felőli oldalán. E mellett lesz a rendelt taxik várakozó helye. Nagyjából itt terül majd el a  repülőtéren csoport felvevő vagy lebillentő különjárati buszok parkolója is. A mai taxis parkoló mögötti zöld területet aszfaltozzák le és adják át Central Parking néven. A részben a szállodát szolgáló parkolóban 250 hely létesül. A Business parkolók életében nem várható változás.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.