Szemléletváltást várnak a regionális repterek

A korszerű jogi környezet és esélyegyenlőségük megteremtése mellett elsősorban szemléletváltást vár a formálódó légügyi koncepciótól a Vidéki Repülőterek Szövetsége (VRSZ) - nyilatkozta Vadász László elnök.

Ahol a jogszabályokat alkották, ott - eddig - csak ferihegyi léptékben voltak képesek gondolkodni. Pedig egy reptér ma már nem luxusberuházás, hanem komoly versenyképességi tényező. Így befektetésektől, fejlesztésektől eshet el az a térség, amelyből egy órán belül nem érhető el légi szállítási lehetőség - mondta az elnök, aki a győr-péri repteret üzemeltető társaság ügyvezetője.   

Csak mentek a saját fejük után

Megjegyezte: az 1970-es évek végén megszűnt Magyarországon a belföldi légiközlekedés, pedig két évtizeddel korábban még európai szinten működött a rendszer; a rendszerváltás után a repülőterek kezelői - egységes koncepció híján - mind saját fejük után kezdtek a hasznosításnak. Ugyanakkor számos olyan teher sújtja őket, amelyekkel a fővárosi légikikötőnek nem kell számolnia.   

Ferihegyen kívül csak Debrecen és Sármellék reptere kapja ingyen a határforgalomban be- és kiléptető szolgálatot, a többieknek kiszállási díjért, órabérért és illetékért kell igénybe vennie ezt, minden vidéki légikikötőnek magának kell gondoskodnia a tűzoltófeladatok ellátásáról, míg a fővárosban ezt a szolgáltatást a katasztrófavédelem biztosítja - hozott fel példákat.   

Mint mondta: azt szeretnék, ha ezekkel a lehetőségekkel ők is élhetnének, de álláspontjuk szerint mindez még messze nem elég ahhoz, hogy a hazai regionális repterek a mostani, egy százalék alatti helyett az Európában bevett, 35-55 százalékos részesedést hasíthassák ki maguknak a légiforgalmi piacból.

Kiaknázatlanul

Arra is szükségük volna például, hogy a nemzetközi mellett a belföldi kereskedelmi repülésekhez használt üzemanyag is adómentessé váljon, hiszen most jelentős, a versenyképességet igencsak rontó hátrányban vannak a hazai vállalkozások. Nagyrészt emiatt a hazai kereskedelmi repülés nem tudott kialakulni. Nem tudja a magyar gazdaságot segíteni, és adóbevétele sincs a költségvetésnek. Ha ezt a lépést megtennék, akár a hazai áruszállító és postarepülés is újraindulhatna, lehetne légitaxi, regionális légitársaságok is a piacra léphetnének.   

Vadász László hozzátette: rögzíteni kellene az "egy régió, egy reptér" elvet is, hiszen az egymáshoz közel fekvő leszállóhelyek egymástól szipkáznák el az ügyfeleket, így akár mindkettejük vesztét okozva.

A VRSZ elnöke megemlítette: a szervezet tevékenyen részt vesz a formálódó légügyi koncepció előkészítésében, és szakembereik minden munkacsoportban aktívan képviselik e szegmens szereplőinek érdekeit.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.