Új irodát nyitott a Turkish Airlines a Ferihegyen

Hétfőtől új helyen, a budapesti repülőtér 2 A termináljának galériáján fogadja az utasokat a Turkish Airlines - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Budapest Airport (BA).

Az eddigi kisméretű iroda helyett a 2B terminálon most jóval tágasabb és kényelmesebb irodába költözhetett a Turkish Airlines repülőtéri irodája a ferihegyi repülőtér 2A termináljának galériáján. A 44 négyzetméteres irodát a Budapest Airport Ingatlangazdálkodási Igazgatósága rövid két hét alatt alakította át a török kollégák igényei szerint.

A török nemzeti légitársaság az elmúlt évben Budapest és Isztambul között mintegy 90.000 utast szállított és az idei évre jelentős forgalomnövekedést prognosztizálnak, ami elérheti a 115.000 főt is - közölte Levend Arisoy, a Turkish Airlines magyarországi vezérképviselője, amikor az új irodát átadták a repülőtéren. Mint elmondta, július 15-től, vagyis a turistaszezon kezdetétől a heti hét járatot heti tízre növeli a Turkish, hiszen egyre nagyobb az igény a szoros légi összeköttetésre Budapest és Isztambul közt.

A Turkish Airlines tervei szerint

a heti tíz járat a téli szezonban is megmarad, mivel a jelek szerint az utasok egy jó része nagyon kényelmesnek tartja a török légitársaság kínálta átszállási lehetőségeket, akár a Közel-Keletre, akár Dél-Kelet Ázsiába vagy Ausztrália irányába. Ezt támasztja alá, hogy a statisztikák szerint az isztambuli utasok mintegy negyven százaléka tart a két kontinens határán fekvő török nagyvárosba, míg további negyven százalékuk átszáll valamelyik további külföldi török járatra és húsz százalékuk belföldi járattal folytatja útját – Antalyába, Izmirbe és más jól ismert török üdülőhelyekre.

A Star Alliance tag Turkish Airlines 164 gépén tavaly nem kevesebb, mint 29 millió utast szállított a világ 139 városába és további 42 belföldi járatot működtetett Törökországban.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.