Jóváhagyták az American Airlines és US Airways egyesülését

Az utolsó akadály is elhárult a két nagy amerikai légitársaság egyesülésének útjából. Az Egyesült Államok kormányának ellenőrzési hivatala (Government Accountability Office) ugyanis jóváhagyta az American Airlines és a US Airways együlését.

A már hónapokkal ezelőtt bejelentett fúziót azért vizsgálta a hivatal, mert a két gigantikus légitársaság egy cégbe való egyesítése a piaci verseny csökkenését eredményezheti. A tanulmány szerint az USA-n belüli közlekedési hálózatban 1665 célpont esetében esik ki egy versenytárs, ami 53 millió utas számára járhat kedvezőtlen hatással. A hivatal szerint ugyanakkor a cégegyesülést követően sem gyengül számottevően a verseny, mivel új szereplők jelenhetnek meg az említett útvonalakon.

Az American-US Airways egyesülésével a legnagyobb amerikai légicég jön létre, hiszen a US-Airways 630 repülőgéppel, az American Airlines pedig 900 repülővel rendelkezik. Az előbbi több mint 200, az utóbbi pedig 260 reptérre közlekedtet járatokat az Egyesült Államokon belül. Nemzetközi viszonylatban az American számít jelentősebbnek, mert ez a cég 50 országba közlekedtet járatokat - New York-Budapesti járatukat a Malév csődje után szüntették meg - míg az előbbi csak tucatnyi, többnyire dél-amerikai reptérre küldi gépeit.

A mega fúzió további problémát jelenthet a nemzetközi légiszövetségekkel kapcsolatban, hiszen a US Airways a Star Alliance, míg az American a Oneworld szövetség tagja. Nem világos továbbá, hogy mi lesz az American Airlines csődeljárásával. A cég ugyanis 2011 novembere óta áll csődvédelem alatt, az egyesülést követően azonban ebből vélhetően "kiszabadulhat".

Az új cég neve American Airlines lesz, székhelyét pedig a texasi Fort Worthben (Dallas ikervárosa) határozták meg. A US Airways központja Pittsburgben volt. A mostani fúziót az amerikai légiközlekedés konszolidációjának újabb állomásának tekintik: 2008-ban a Delta fúzionált a Northwesttel, 2010-ben a United a Continentallal, 2011-ben pedig a Southwest Airlines az Airtrainnel.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.