Jobb lesz az étel, ha lát minket a séf

A The Daily Meal beszámolója szerint a Harvard Egyetem kutatói arra jutottak, hogy az étel objektíve finomabb lesz, ha elkészítése közben a szakács látóterén belül maradunk.

A Harvard Business School és a University College London kutatói egy kávézóban folytatott, két hetes vizsgálat során megállapították, hogy ha a szakácsok látják a kiszolgálandó fogyasztókat, akkor jobb minőségű ételeket is fognak készíteni a számukra.

„A vendég és a szolgáltató közötti ,átláthatóság’ láthatóan ténylegesen javít a szolgáltatás színvonalán” – fogalmazott a Harvard Business Review-nek az egyik kutató, Ryan Buell, a Harvard Business School adjunktusa.

„Az eredmények felettébb meggyőzőek voltak: az ügyfelek 10 százalékkal elégedettebbek voltak, amikor a szakácsok látták őket, még ha a fogyasztók nem is látták a séfeket. Ellenkező esetben az elégedettség mértéke nem nőtt az alaphelyzetben tapasztaltakhoz képest, vagyis amikor az egyik csoport sem láthatta másikat. Még beszédesebb volt az a szituáció, amikor mind az ügyfelek, mind a szakácsok látták a másik csoportot; ebben az esetben az elégedettség 17,3 százalékkal magasabb, a kiszolgálás pedig 13,2 százalékkal gyorsabb volt.”

De vajon miért változtat ekkorát ez a vizuális viszony a végeredményen?

„Azt tapasztaltuk, hogy a fogyasztók láttán az alkalmazottak értékesebbnek érzik magukat, elégedettebbek lesznek a munkájukkal, és bizonyos erőfeszítések megtételére is hajlandóbbakká válnak” – mondta Buell. „Fontos megjegyezni, hogy nem csupán a ,minőség érzetében’ történt javulás, hanem az ételek is effektíve jobb kvalitásúak voltak. A kísérlet alatt egy megfigyelőt is kihelyeztünk a konyhába, aki jegyzeteket készített, illetve a kiszolgálás idejét is mérte. A szakácsok normális esetben a grillen már előre elkészítették a tojást, és szükség esetén a tányérra tették, és emellett gyakran túlsütötték őket. A képernyők bekapcsolásával, amikor a séfek látták a vendégeket, a tojások egyre gyakrabban már csak rendelésre készültek el.”


Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám

Forrás: Élelmiszer Online/The Daily Meal


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.