Kevesebbet utaznak az európai fiatalok

Az ITB Berlin megbízásából az IPK International 2007 óta elemzi a fiatalok külföldre irányuló utazásait, jelenleg az alacsonyabb születési ráta és a társadalmi változások az utazások számának csökkenését eredményezték.

A demográfiai változások egyértelműen hatással vannak az európai utazási ágazatra. 2007-hez képest az európai fiatalok külföldi utazásainak száma 10%-kal csökkent, bár azt fontos megemlíteni, hogy az egész európai utazási piacon csupán néhány olyan szegmens van, ami negatív tendenciát mutat, melyből ez az egyik. A születési ráta folyamatos zuhanása következtében erősen csökken a fiatal fogyasztók száma is, az idősebb utazók száma viszont növekszik.

Régen Spanyolország, most Németország a menő a fiataloknál

2014-ben a 15 és 24 év közötti európaiak 54 millió külföldi utazást tettek, melynek során 430 millió vendégéjszakát töltöttek el a fogadóterületeken. 2007-hez képest külföldi utazásaik száma minden évben körülbelül egy százalékkal csökkent. 2007-ben az európai fiatalok elsősorban Spanyolországba utaztak, ezt követte Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia, 2014-ig azonban az ezekbe a desztinációkba irányuló, fiatalok által tett utazások is évente egy-két százalékkal csökkentek. Ezzel szemben Németország népszerűsége jelentősen nőtt, olyannyira, hogy 2013-ban már ez az ország számított az európai fiatalok kedvenc úti céljának – számuk 60%-kal hétmillióra emelkedett.

Nem csak Németország örülhetett azonban a fiatalok számának növekedésének: Svédországba, Horvátországba és Hollandiába is több ifjú európai érkezett. Az európai városokat vizsgálva a legnépszerűbbnek London, Párizs, Koppenhága, München, Berlin és Amszterdam számít.

Napsütés és tengerpart

Az európai fiatalok döntő többsége nyaralási céllal utazik külföldre, egyharmaduk pedig csupán egy rövid utazásra indul. Az utazási motivációk között szerepel még a tanulás és a barátok meglátogatása. Az úgynevezett „sun & beach” (napsütés és tengerpart) nyaralások teszik ki a fiatalok összes külföldi tartózkodásának egynegyedét. A tengerparti nyaralást népszerűségben a városnézés és az egyéb túrák követik, ezután pedig más, olyan szabadidős utazások, mint a rendezvényeken való részvétel, nyári és téli sportok és egyéb, privát események, mint például esküvők vagy születésnapok. A fiatalok utazási motivációinak csupán 12%-át teszik ki az üzleti célú utak, melyek között a konferenciákon, szemináriumokon és szakmai vásárokon való részvétel dominál.

Enyhe növekedés a couchsurfingben

A fiatal utazók kevesebb, mint fele foglal szállodában szobát, bár ez az arány minden évben körülbelül egy százalékkal emelkedik 2007 óta, az ingyenes szállások foglalása pedig összességében hasonló mértékű csökkenést mutat. Enyhe növekedés figyelhető meg az új típusú szállások foglalásának területén, ilyen a couchsurfing (kanapészörf) vagy privát lakások online foglalása, mint például az Airbnb. Az európai fiatalok átlagosan kicsit kevesebb, mint 700 eurót költöttek egy utazásra 2014-ben, és kicsit több mint 80 eurót egy éjszakára.

Forrás: Messe Berlin


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.