Nyomokban már sikert tartalmaz

A 2009. évi TDM-pályázatok beadási határideje minden régióban lezárult, és bár még tart a pályázatok értékelése, már bőségesen rendelkezésre állnak tapasztalatok. Ez alkalmat teremt az összegzésre, egyúttal a jövőbeni tervek körvonalazására is.

A TDM-pályázati tapasztalatok számos alkalommal elemzésre kerültek, azonba most először körvonalazódnak teljes körűen az országos folyamatok.

Ennek alapján elmondható, hogy az országban jelentős különbségek kezdenek kialakulni az egyes régiók között a TDM-szervezetek létrejöttében. A térképen is látható eloszlás alátámasztja azt a korábbi véleményt, mely szerint a TDM-szervezeteknek ott volt könynyebb pályázniuk, ahol a pályázati folyamat már megfelelően előkészültek, azaz az elmúlt években a térségbeli szereplők a turisztikai desztinációmenedzsment fogalmával már megismerkedtek – így már ’csak’ a pályázat feltételrendszerét kellett teljesíteni. A jelentős regionális eltérések ugyanakkor már azt is előre vetítik, hogy ezek a szervezetfejlődési ütemkülönbségek a későbbiekben is fennmaradhatnak, ami egy-egy régió versenyképességét hosszabb távon is alapvetően befolyásolhatja – természetesen akár pozitív, akár negatív irányba.

Ezen különbségek feloldását nyilván célszerű lenne megtenni, azonban olyan módon, hogy az ütemelőnyben lévőknek ne kelljen bevárniuk a leszakadókat, ugyanakkor ez utóbbiak számára lehetőséget kell teremteni a felzárkózásra. A két jól körvonalazódó csoport – a 2009- ben pályázó és a nem pályázó desztinációk - között markánsan látszik a különbség –, hiszen teljesen eltérő kérdéseik vannak, teljesen eltérő közreműködést igényelnek például a TDM-koordináció részéről. Míg az előző csoport sokkal konkrétabb kérdéseket vet fel a projektje lebonyolításával kapcsolatban, addig a többieknél továbbra is a TDM-szervezet létrehozásának alapjait kell megteremteni, az érdekeltek bevonását kell ösztönözni. Létezik egy szűk réteg is e két csoport között, akik ugyan pályázat nélkül, de mégiscsak nekifogtak vagy akár létre is hozták TDM-szervezetüket.

Több pályázati nyertes nagyon kedvező tapasztalatokról számol be már az első hónapokban. Esetükben elmondható, hogy a pályázat valóban betöltötte eredeti szerepét, a turizmusban érdekeltek együttműködése magasabb színvonalon folytatódik, és a pályázatkészítés problémái – a pályázók szavaival élve – „már a múlt ködébe vesznek”.

Ezeken a helyszíneken a folyamattal kapcsolatban korábban szkeptikus szereplők is rácsatlakoznak a TDM-folyamatra – a sikernek természetesen itt is van hívószava, a sikerrel könnyű azonosulni. Ez egyúttal erősíti a szervezetet, az eddigihez képest is több forrást jelent számára, sőt az is előfordul, hogy már a pályázatból finanszírozott projektelemeken túl is folytatódik a tevékenységek tervezése.

Néhány helyen ugyanakkor a szervezetfejlesztési folyamat elakadása vagy a sikertelen pályázat akár a tervezett, esetleg bejegyzés alatt lévő TDM-szervezet feloszlatását is jelenti – de van, ahol még erősebb lett az eltökéltség, és folytatódik az építkezés. Az elmúlt időben a TDM-koordinációt több új kezdeményezés kereste meg, nem titkoltan annak következtében, hogy a sajtóban értesültek a különböző TDM nyertesekről, a kifizetett összegek nagyságrendjéről, amiről korábban úgymond „nem is gondolták, hogy ebből lesz valami”.

Természetesen a fenntarthatóság még a jövő kérdése, de az már most látszik, hogy a tavalyi fordulóból kimaradó szereplők egyre inkább tartanak a lemaradástól, ezért is tervezik a következő fordulóban való részvételt. A fenti kihívásokra természetesen a TDM-koordináció is próbálja megtalálni a megoldást, de a tevékenység itt is egyre inkább célcsoportorientált lesz. Azaz a szélesebb körű fórumokat felváltják az operatívabb, konzultatívabb rendezvények, melyek között egyre több kizárólag a már TDM-ként működő és pályázati projektjüket megvalósító szervezetek részvételével zajlik majd. Természetesen arra is fórumot kell találni, hogy azok a desztinációk, ahol a folyamatok az elején járnak, első kézből ismerhessék meg a már előrébb járók tapasztalatait. Az idei év nagy kihívása továbbá, hogy a jogszabályi háttér hiányát a gyakorlati kérdések gördülékenyebbé tétele – következő pályázati kiírás, esetleg TDM-informatikai rendszerhez jogosultságok megállapítása – érdekében TDM-minőségbiztosítással vagy névhasználati szerződéssel szabályozásra kerüljön.

A következő pályázati kiírást is egyre többen várják országszerte. Célszerűnek látszik egy olyan ütemezést tartani, amely szerint a nyár – így a főszezon – végén jelenne meg egy újabb TDM-pályázat, amelynek beadási határideje az év végén lenne. Ezzel egyrészt lenne idő a szakma számára az új feltételek megismerésére, másrészt az önkormányzatok is inkább döntésképesek lennének az év végén új képviselőtestületük felállásával. A strukturális építkezés nagy kérdése, hogy az egyes TDM-szervezeti szintek közötti feladatlehatárolást milyen mértékben sikerül tisztázni, hiszen ennek függvényében a rendszer hatékonyabban kiépíthető lenne. A helyi TDM-szervezetek valóban a turisták minél jobb kiszolgálására, míg a térségiek a desztináció turisták számára történő bemutatására tudnának hangsúlyt fektetni.

A térségi szintű TDM-szervezetek ösztönzésével újra előkerül a partnerség fontossága, azonban itt talán már egyszerűbb lesz az összefogást elérni, mint tavaly vagy korábban helyi szinten összehozni az érdekelteket. A TDM-koordináció céljai között szerepel az a regionális szintű konzultációs sorozat megvalósítása is, ahol a régió TDM-szervezetei és kezdeményezései néhány potenciális partnerrel kiegészülve kapnának segítséget pályázati projektjük megvalósításához, a térségi TDM-szervezetek létrehozásához, a Leader szervezetekkel való kapcsolatépítéshez, a pályázók – nem pályázók közötti tapasztalatcseréhez, a regionális intézményrendszerhez való kapcsolódásról. Az egyre konkrétabb feladatok és a beinduló struktúrafejlesztési folyamatok eredményeként az idei évben a TDM-szervezeti rendszer várhatóan sokkal markánsabban jelenik meg mind saját tagjai részére, mind az intézményrendszer többi tagja felé. Ez egyúttal a desztinációk turisták számára történő megjelenítésének hatékonyságában is megmutatkozhat.

A TDM-pályázatok 2010. évi keretösszegei (ROP-akciótervek alapján)
Régió Balaton* 2009-2010. évi akciótervek szerint
Dél-Alföld   508 millió Ft
Dél-Dunántúl   600 millió Ft
  Dél-Dunántúl 300 millió Ft
Észak-Alföld   600 millió Ft
Észak-Magyarország   2010 millió Ft
Közép-Dunántúl   990 millió Ft
  Közép-Dunántúl 330 millió Ft
Közép-Magyarország   388 millió Ft
Nyugat-Dunántúl   250 millió Ft
  Nyugat-Dunántúl 100 millió Ft
Összesen   6076 millió Ft
* A Balaton adott régióhoz tartozó partszakaszára vonatkozóan, a vonatkozó regionális forrásokon felül

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.