Növekedés őrjítő tempóban

Lendületesen, bár eltérő tempóban fejlődik a BRIC-országok kiutazóturizmusa a legfrissebb World Travel Monitor-kutatás adatai szerint. Az oroszok most még csaknem ötször annyit utaznak, mint a brazilok, a növekedés üteme azonban a dél-amerikai országban 85%-os volt az utóbbi öt évben.

Az ITB Berlin megbízásából az IPK International elemzést készített, amelyben a BRICországok (Brazília, Oroszország, India, Kína) kiutazóturizmusának volumenét és fejlődését vizsgálta az utóbbi öt év során. A kiutazások száma minden BRIC-országban nőtt a vizsgált időszakban, bár különböző mértékben. Oroszországé a vezető szerep, őket követi Kína, Brazília és India – most még – jóval lemarad mögöttük. Mind a négy ország dinamikus gazdasági fejlődést produkál, a külföldi utazások terén azonban a BRIC-országok nem egységesek. Az ITB Berlin által megrendelt World Travel Monitor-elemzés szerint nincs egyenes arányosság a külföldi utazások alakulása, valamint a gazdasági fejlődés és a népsűrűség között.

Az élen Oroszország

Oroszország hiába a legritkábban lakott terület ezen országok között, és a gazdasága is csak a harmadik helyen áll a BRIC-államok versenyében, a kiutazóturizmusban mégis övé az elsőség. Az orosz polgárok 1,3-szor annyi utat vállalnak évente, mint a kínaiak, 3,4-szer annyit, mint az indiaiak és 4,6-szor többe t, mint a brazilok. Oroszország a kiutazások növekedésének szempontjából is az első helyen áll. Öt évvel ezelőtt 15,9 millió orosz és 13 millió kínai turista utazott külföldre. Tavaly 23,8 millió orosz és 18,3 millió kínai látogatott külföldre (nem számítva Hongkongot és Makaót). Ez azt jelenti, hogy az utóbbi öt év során az oroszok utazási kedve 50%-kal emelkedett, míg a kínaiak esetében a növekedés „csupán” 41%-os volt!

Jönnek fel a brazilok

Az abszolút számokat tekintve Brazília és India kiutazóturizmusa a többi BRIC-országhoz képest most még igen nagy lemaradásban van. Az indiaiak külföldi utazásainak száma 7 millió, Brazíliáé 5,2 millió volt 2011-ben. Az utóbbi öt év során azonban lendületesen fejlődnek ezek a küldőpiacok: Indiában a külföldi utak száma 30%-kal nőtt ez idő alatt (2006-ban európai uniós társai. A „négyek” polgárai 2011-ben 54 millió külföldi utat vállaltak, hozzávetőlegesen hatodannyit, mint az EU polgárai (345 millió). Ugyanakkor azonban a BRIC-országok kiutazóturizmusa fokozatosan növekszik. Öt évvel ezelőtt a BRIC-országok polgárai még kilencszer kevesebbet utaztak külföldre, mint az európaiak. Globális felzárkózás „A BRIC-országok, különösen Oroszország kiutazóturizmusa rendkívül ígéretes a fogadó országok turizmusának szempontjából. A BRIC-országok fokozatosan felzárkóznak a nagy európai utazó nemzetek mellé, nemcsak gazdasági értelemben, de a külföldre utazások terén is” – nyilatkozta a kutatás eredményeit összefoglalva dr. Martin Buck, a Messe Berlin Competence Center Travel and Logistics illetékes igazgatója.még csak 5,4 millió volt), a brazilok kiutazásai pedig 85%-kal nőttek (2006-ban a brazilok összesen mindössze 2,8 millió külföldi utat vállaltak). Brazília számadatai ugyan alacsonyabbak, és a gazdasági növekedés is lassabb, mint Indiában, de a brazil piac bővülése sokkal dinamikusabb. Kína és Oroszország forgalmát ös szehasonlítva az orosz növekedési arány sokkal magasabb, mint Kínáé. Ez azt jelenti, hogy nem vonhatunk párhuzamot a gazdasági fejlettség és a külföldi utazások száma között, tekintve, hogy a kínai gazdasági növekedési ráta a legmagasabb a vizsgált országok között.

Hatodannyit utaznak, mint az uniós polgárok

A BRIC-országok 3 milliárdos népessége jelenleg még lényegesen kevesebbet utazik külföldre, mint európai uniós társai. A „négyek” polgárai 2011-ben 54 millió külföldi utat vállaltak, hozzávetőlegesen hatodannyit, mint az EU polgárai (345 millió). Ugyanakkor azonban a BRIC-országok kiutazóturizmusa fokozatosan növekszik. Öt évvel ezelőtt a BRIC-országok polgárai még kilencszer kevesebbet utaztak külföldre, mint az európaiak.

Globális felzárkózás

„A BRIC-országok, különösen Oroszország kiutazóturizmusa rendkívül ígéretes a fogadó országok turizmusának szempontjából. A BRIC-országok fokozatosan felzárkóznak a nagy európai utazó nemzetek mellé, nemcsak gazdasági értelemben, de a külföldre utazások terén is” – nyilatkozta a kutatás eredményeit összefoglalva dr. Martin Buck, a Messe Berlin Competence Center Travel and Logistics illetékes igazgatója.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.