Erős most a pesti 13. kerületben a szállodanyitási kedv

Várja a vendégeket a 13. kerület frissen nyílt luxusszállodája - az épület alagsorában nagyterületű, biztonságos széfterem is helyet kapott. Szeptember végén nyitotta meg kapuit a Hotel Foldana 4 csillagos, 26 szobás szállodája és 25 lakásos apartmanháza, amelynek belső tereit a törökországi Watan Design álmodta és valósította meg.

A két cég közötti gyümölcsöző üzleti kapcsolat apropóján egy villás reggelivel egybekötött látogatásra érkezett a szállodába Törökország Budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Gülşen Karanis Ekşioğlu asszony és kísérete.

A találkozón a magyar-török gazdasági kapcsolatok aktuális helyzetének a megvitatása mellett szóba került a Foldana török piacon történő szerepvállalásának lehetősége is.

Habár Budapesten ez a hotelméret nem számít nagynak, de a cégcsoport életében a legjelentősebb beruházás, amit sikeresen bonyolított le. A Hotel Foldana úttörőjévé kíván válni a szállodapiacnak is, ugyanis ilyen kategóriájú szálloda rajta kívül csak egy található Budapest 13. kerületében.

„A fejlesztés igényét az váltotta ki, hogy az üzleti utazók számára mindeddig nem volt megfelelő színvonalú és elegendő szobaszámmal rendelkező szálloda a kerületben. A beruházásunkkal erre a hiányra igyekeztünk választ adni, de emellett a családosokra is gondoltunk, akik számára komplett, kényelmesen berendezett családi szobákat alakítottunk ki", tájékoztatott dr. Balla Róbert, a Foldana Group cégvezetője.

Értékes külgazdasági kapcsolatok

A cégcsoportnak értékes, a jövőbe mutatóan széles perspektívákat megnyitó üzleti kapcsolatot sikerült kiépítenie Törökországgal. A külgazdasági hálózat közreműködésével egy olyan török belsőépítészeti vállalatra találtak rá, amely – a megfelelő referenciák felmutatását követően – nem csak az igényes berendezési tárgyak megálmodásáról és megvalósításáról gondoskodott, de a teljes belsőépítészeti tervezést és kivitelezést is magára vállalta.

„Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a megnyitóra szállodánkba érkezett Törökország Budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Gülşen Karanis Ekşioğlu asszony, akiben partnerre találtunk jövőbeni, terjeszkedési terveink vonatkozásában is. Emellett azt is örömmel fogadtuk, hogy a Watan Design közép-európai referencia szállodájává választotta a Hotel Foldanát", avatott be dr. Balla Róbert.

A cégcsoport hazai fronton is előrelépést tett, felvette a kapcsolatot több Magyarországra akkreditált nagykövetséggel, és felajánlotta számukra, hogy diplomáciai küldöttségeik elszállásolását biztosítani tudja.

Csábító a Városliget közelsége

A vendégek kikapcsolódásához hozzájárul a szálloda saját fitnesz terme, de a sportolni vágyók a környékén is számos sportolási lehetőséget találnak. Akiket inkább a környezeti és kulturális értékek vonzanak, alig pár száz métert megtéve eljuthatnak a Városligetbe, amely több világhírű nevezetességnek is otthont ad.

„A 302 hektáros erdős Városliget szép tavával a budapestiek és az idelátogatók kedvelt rekreációs helye. A 19. században kialakított park az évek során számos kiegészítést kapott. Az ide látogatóknak mindenképpen érdemes megtekinteniük a Hősök terét és a Millenniumi Emlékművet, kellemes sétát tenni a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Szépművészeti Múzeumban vagy éppen feltöltődni a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda gyógyvizeiben és szaunavilágában. De olyan nevezetességek is könnyen és gyorsan elérhetőek, mint a Budai Várnegyed, az Országház, a Szent István Bazilika, a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Múzeum vagy éppen a Margit-sziget. Kedvező elhelyezkedésének köszönhetően szállodánk kiváló kiindulópontja lehet egy alapos budapesti városnézésnek", részletezte a Foldana Group cégvezetője.

Egyedülálló méretű és biztonságú széfterem

2024. január 1-jén nyílik meg az épület -2. szintjén kialakított 200m2 területű széfterem, amely a Magyar Nemzeti Bank széftermét követően a legnagyobb és legbiztonságosabb lesz az országban.

„Jelenleg nagyon kevés széf áll rendelkezésre magánemberek számára az országban, ezért gondoltunk arra, hogy a szálloda alatt a legszigorúbb biztonságtechnikai követelményeknek is eleget téve létrehozunk egy 4000 rekeszes széftermet", tette hozzá dr. Balla Róbert.

Forrás: Hotel Foldana


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.